4p
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) hétfői rendkívüli ülésén a tagállamok többsége elítélte, hogy Oroszország elismeri a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok függetlenségét, valamint Vlagyimir Putyin elnök parancsát is a csapatok odavezénylésére, Moszkva ugyanakkor közölte, hogy továbbra is "nyitott a diplomáciára".

Az ülésen Rosemary DiCarlo főtitkárhelyettes az ukrán területi integritás és szuverenitás megsértésének nevezte, hogy Oroszország elismerte a kelet-ukrajnai szeparatista területeket. Kijelentette: "A következő órák és napok kritikusak lesznek. Egy nagyobb konfliktus kockázata valós, és mindenáron el kell kerülni" - fejtette ki a Nyugat kérésére szervezett találkozón.

Az Egyesült Államokat képviselő Linda Thomas-Greenfield ENSZ-nagykövet képtelenségnek nevezte, hogy Vlagyimir Putyin elnök békefenntartó erőként nevezte meg az orosz hadsereget, ezzel indokolja a kelet-ukrajnai szakadár területekre való esetleges bevonulást. "Tudjuk, hogy valójában milyenek" - mondta az amerikai diplomata. Szerinte ez a lépés és Putyin korábbi bejelentése, miszerint Oroszország független államként' ismeri el a szakadár területeket, szintén provokálatlan támadás Ukrajna szuverenitása és területi integritása ellen. Tetteivel Putyin foszlányokra tépte a minszki megállapodást - mondta. Úgy vélekedett: Putyin választás elé állította a világot, és az ezt nem nézheti el, mert a történelem azt mutatja, hogy az ilyen ellenségeskedésekkel szemben az elfordulás sokkal költségesebb út lesz.

"Továbbra is nyitottak vagyunk a diplomáciára, a diplomáciai megoldásra. Nem áll szándékunkban azonban megengedni egy vérfürdőt a Donyeck-medencében" - vágott vissza Vaszilij Nyebenzja, Oroszország ENSZ-nagykövete. A diplomata azzal vádolta meg az Egyesült Államokat és nyugati szövetségeseit, hogy Ukrajnát fegyveres provokációra buzdítják. Hozzátette, Ukrajna 120 ezer fős katonai kontingenst összpontosított az oroszbarát szakadárokkal keletre húzódó kontaktvonal mentén, és felforgató csoportok hatoltak be vagy megpróbáltak behatolni a Donyeck-medencébe, hogy megtámadják a kritikus infrastruktúrát. Sürgette az Egyesült Államokat és más nyugati nemzeteket, hogy ne rontsák tovább a helyzetet.

"Ukrajna nemzetközileg elismert határai változatlanok maradnak, függetlenül Oroszország kijelentéseitől és intézkedéseitől" - ezt már Szerhij Kiszlicja ukrán ENSZ-nagykövet mondta. Hangoztatta: Ukrajna felszólítja Oroszországot, hogy vonja vissza az ukrajnai szakadár területek elismeréséről szóló döntését, térjen vissza a tárgyalóasztalhoz, és hajtsa végre megszálló csapatainak azonnali és ellenőrizhető kivonását. A feszült, kétórás találkozó végén az ukrán diplomata azt is mondta, hogy "az ENSZ beteg (...) a Kreml által terjesztett vírustól". Rámutatott arra is, hogy a Luhanszk és Donyeck elismeréséről szóló hétfői moszkvai döntés hasonlóságot mutat Oroszország 2008-as intézkedéseivel, amikor Dél-Oszétia és Abházia régiója elszakadt Grúziától.

Putyin aligha ijedt meg az ENSZ-ben elhangzottaktól (Fotó: EPA/ALEXEI NIKOLSKY)
Putyin aligha ijedt meg az ENSZ-ben elhangzottaktól (Fotó: EPA/ALEXEI NIKOLSKY)

A grúziai háborút követően Oroszország 2008-ban ismerte el az említett régiókat független államként. Ez lehetővé tette Moszkva számára, hogy több ezer katonát állomásoztasson ott. "Ma a Kreml szóról szóra bemásolta Grúzia 2008-as rendeletét" - mondta a nagykövet, miközben egy kinyomtatott dokumentumot tartott a magasba. "Semmi kreativitás" - tette hozzá. "A Kreml másológépe nagyon jól működik."

Az ülésen a Biztonsági Tanács több más tagja is elítélte Oroszország fellépését. Írország nagykövete, Geraldine Byrne Nason élesen bírálta Moszkvát. "Oroszország egyoldalú lépései csak fokozzák a feszültséget" - mondta. Franciaország számára Oroszország "a halogatás és a konfrontáció útját választotta" - panaszolta Nicolas de Riviére francia nagykövet.

Indiai kollégája, T.S. Tirumurti "mély aggodalmának" adott hangot, és önmérsékletre szólított fel minden oldalt, a brit nagykövet, Barbara Woodward azt követelte, hogy Oroszország "vonuljon vissza", Brazília képviselője pedig "azonnali tűzszünetre" szólított fel Kelet-Ukrajnában.

Az állandó BT-tag Kína nem ítélte el kifejezetten Oroszországot. "Minden országnak békés eszközökkel kell megoldania a nemzetközi vitákat az ENSZ Alapokmányának céljaival és elveivel összhangban" - mondta Csang Csu nagykövet, és felszólította a feleket, hogy tanúsítsanak önmérsékletet. Egyben elszólította az ukrajnai vitában érintett kulcsfontosságú feleket, hogy "folytassák a párbeszédet és a konzultációt, és keressenek ésszerű megoldásokat".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brüsszelből már órákon belül érkezhet egy jó hír Magyarország számára
Csabai Károly | 2026. május 20. 05:43
Az Európai Unió Luxemburgban székelő statisztikai hivatala, az Eurostat ugyanis szerda délelőtt teszi közzé a 27 tagországra általa kiszámított áprilisi harmonizált fogyasztóiár-indexeket, amelyek közül a Privátbankár Európai Inflációs Körkép becslése szerint a nyolcadik legalacsonyabb a magyar, 2,6 százalékos érték. Az általános inflációk összevetésében még előkelőbb helyen, a hatodikon végeztünk, ráadásul egész Európában. Kérdés, mi lesz akkor, ha a körülmények lehetővé teszik, hogy az előző kormány hatósági intézkedéseit (árrésstop, védett üzemanyagárak) kivezesse a Magyar-kabinet.
Makro / Külgazdaság Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:31
Indul a tárgyalási hét.
Makro / Külgazdaság Újabb kinevezés: megvan, ki lesz az új vezérkari főnök
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:29
Fontos személyi döntést jelentett be a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
Makro / Külgazdaság Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:55
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
Makro / Külgazdaság Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:15
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG