3p
A következő hét is bővelkedik eseményekben: hétfőtől az Országgyűlés terítékére kerül egyebek mellett a menekültekhez szabott költségvetés, a kvótarendszer, szavazhatnak az NMHH büdzséjéről, visszaszólhatnak az EU-nak az élelmiszerlánc-felügyeleti díj miatt és megvitatják a Magyar Nemzeti Bank jelentéseit is.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Újabb ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők részben a migrációs válsággal összefüggésben kedden, vagy az azt követő hétfőn módosíthatják az idei költségvetést, ami az előző ülésen a Költségvetési Tanács véleményének hiányában nem történhetett meg.

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal, majd interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik.

A parlament az első ülésnap további részében a kedden elfogadni tervezett javaslatokat tárgyalja utoljára, de ekkor öntheti végleges formába az idei költségvetés azon módosítását is, amely 60 milliárd forinttal megemelné a rendkívüli kormányzati intézkedések keretét. A kormány indoklása szerint erre azért van szükség, mert az eredetileg 100 milliárd forintos keret szinte teljesen kimerült, részben a migránsválság kezelésére fordított 30 milliárd forint miatt. A büdzsé módosítása tartalmazza továbbá a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 47,2 milliárd forintos hitelének átvállalását is. Emellett a költségvetési bizottság módosító javaslatának elfogadása esetén a Modern Városok Program 25 milliárd forintos többlettámogatást kaphat.

A második ülésnap a magyar tudomány ünnepéről szóló megemlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követik a határozathozatalok. A képviselők a 2015-ös költségvetés módosítása mellett ekkor foglalhatják véleményüket országgyűlési határozatba arról az európai parlamenti és tanácsi rendelettervezetről, amely lehetővé tenné a menedékkérők tagállamok között kvóták szerint történő szétosztását.

A tavalyi költségvetés zárszámadásának elfogadása mellett megszavazhatják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2016-os büdzséjét. Jóváhagyhatják a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökeinek, valamint a legfőbb ügyész 2014-es tevékenységéről szóló beszámolókat.

Módosíthatják a magáncsődről, a termékdíjról szóló jogszabályokat. Az Országgyűlés a magyar szórvány napjává nyilváníthatja november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napját.
Kedden a szavazásokat követően több más javaslat általános vitája mellett az Európai Bizottság elmarasztalására reagálva terítékre kerül az élelmiszerlánc-felügyeleti díj csökkentése is.

Szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2012-2014. közötti üzleti jelentéseit tárgyalják, csütörtökön pedig az egyes hatósági eljárások illetékeinek és szolgáltatási díjainak megszüntetéséről tartanak általános vitát.

A parlament aktuális ülése a jövő hét utáni hétfőn ér véget, amikor a képviselők kérdéseket, azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormánynak. Az idei költségvetés módosítása is erre az ülésnapra csúszhat, amennyiben korábban nem érkezik meg a Költségvetési Tanács arról szóló véleménye.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG