2p

Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a készpénzhasználat nem kapta meg az alkotmányos védelmet, pedig az állomány már a 9 ezer milliárd forint fölé ment.

Nem teljesítette a kormány a Mi Hazánk azon kérését, hogy kezdeményezze az Alaptörvénybe belevenni, a készpénzhasználat alkotmányos jog, Ez azért lehet gond, mert időközben a forgalomban lévő készpénzállomány egyre magasabb szintekre jut, decemberben már átlépte a 9 ezer milliárd forintot – mutat rá laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor cikke. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból az derül ki, hogy míg 2023 júliusának végén 7991 milliárd forint értékű készpénz volt a hazai forgalomban, addig a 2024-es év utolsó napján már 8992 milliárd – de a decemberi átlagállomány már átlépte a 9 ezer milliárd forintos lélektani határt. Ez csaknem másfél év alatt 12,5 százalékos növekmény.

Laptársunk megkérdezte az MNB-t, mi állhat a forgalomban lévő készpénzállomány növekedése mögött? A válasz szerint „a készpénz fizetési célú használata – bár régiónként eltérő ütemben – fokozatosan háttérbe szorul, így a jövedelembővülés mellett egyre inkább az óvatossági célú felhalmozást azonosíthattuk a készpénzkereslet fő motivációjaként”. 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG