2p
Új irányban tapogatóznak a britek, ha esetleg nem sikerülne jó megállapodást összehozni az Európai Unióval.

Tekintve, hogy May-nek attól is tartania kell, hogy saját pártja buktatja meg, és egy vészjósló előrejelzés is kiszivárgott a brit gazdaságról, egyáltalán nem meglepő, hogy kétségbeesetten szeretne új utakat találni. Ennek egyik állomása lenne az a szabadkereskedelmi egyezmény, amelyet Kínával szeretne megkötni.

Szívesen olvasnál tovább a britekről és a kilépés körüli gondokról? A Privátbankár.hu cikkeit itt tudod tovább böngészni. >>>

A brit miniszterelnök jelenleg Kínában van 3 napig, ahová vele tartott több vállalat vezetősége is azokról a területekről, ahol szeretnének együttműködni Kínával – írja a Reuters.

Kína egy ország, akikkel szeretnénk egy kereskedelmi megállapodást, de mindeközben is dolgozni akarunk azon, hogy jobban megnyissuk a piacot a brit vállalkozások számára – mondta May a miniszterelnöki magángépén újságíróknak.

Az egyébként vitathatatlan, hogy a brit-kínai kereskedelmi kapcsolatokat lenne hová fejleszteni, 2016-ban a szigetország exportjának mindössze 3,1 százaléka irányult Kína felé, míg 43 százalék az EU-ba. Diplomáciai források szerint Kínát érdekli a brit ötlet, de bármilyen formában hivatalos tárgyalások csak a Brexit megtörténte után lehetnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG