4p

A stratégiailag fontos luhanszki város, Liman visszafoglalása az ukrán hadi vezetés szerint Donbasz felszabadításához is vezethet. Eközben az oroszok elismerték, hogy „ideiglenesen őrizetbe vették” a zaporizzsjai atomerőmű vezetőjét, hogy kihallgathassák.

Szombat délelőtt az orosz hadsereg a szlobozsanscsinai, a kramatorszki, a bakmuti, az avdijivkai, a novopavlivkai és a déli-bugi részeket támadta – közölte az ukrán fegyveres erők főparancsnoksága. Ugyanakkor visszaverték az orosz támadásokat az ukrajnai Niu-York, Zaiceve és Szoledar térségében – tették hozzá.

Az orosz csapatok kivonultak az ukrán erők szorításába került Limanból a donyecki régióban - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium. A tárca szóvivőjének közleménye szerint az orosz erők a teljes bekerítés veszélye miatt elhagyták a várost, és most „előnyösebb frontvonalakra” csoportosítják át őket. Szerhij Cservatij, az ukrán hadsereg szóvivője előzőleg arról számolt be, hogy az ukrán erők bekerítették a stratégiai helyen fekvő várost, és a körbevett övezetben rekedt több ezer orosz katona is. Hozzátette, Liman azért fontos, mert ez a következő lépés Donbasz felszabadítása felé. Lehetőség van továbblépni Kreminna és Sievierodonyeck felé, ami lélektanilag nagyon fontos. Szerhij Hajdar luhanszki kormányzó pedig arról írt, hogy elvágták a városnál lévő orosz erők összes utánpótlási útvonalát is. Az ukrán elnökség honlapjára feltett egyik videóban katonák ukrán zászlót tűznek ki egy épületre Liman külvárosában.

A Kyiv Independent jelentése szerint Oleh Szinjehubov, Harkiv megye kormányzója azt mondta, hogy az ukrán hatóságok legalább 20 ember holttestére bukkantak egy polgári konvojban Kupjanszk közelében. Szinjehubov úgy véli, hogy akkor ölték meg őket, amikor megpróbáltak elmenekülni az orosz katonák elől. A Szuszpilne ukrán hírportál jelentése szerint hat autó volt a konvojban, amelyeket lövések okozta lyukak borítottak és kiégtek. A lap szerint szerint egy gyerek is volt a halottak között. Szinjehubov a mészárlást „kegyetlenségnek minősítette, amelyre nincs igazolás”. Eközben kelet-ukrajnai orosz tisztviselők azzal vádolták Ukrajnát, hogy a Harkiv régióból evakuált menekültkonvojt lövöldöztek, és mintegy 30 civilt megöltek – közölte csütörtökön az orosz állami média. Az azonban nem derült ki, hogy ugyanarra a konvojra gondoltak-e.

Az orosz hatóságok arról tájékoztatták a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget (NAÜ), hogy Ukrajna oroszok által megszállt Zaporizhzsja atomerőmű vezetőjét „ideiglenesen őrizetbe vették” kihallgatás céljából – írja a Reuters. Korábban az ENSZ nukleáris felügyelő szervezete felvilágosítást kért az orosz hatóságoktól, miután Ihor Murasovot pénteken 16 óra körül őrizetbe vették, miközben Európa legnagyobb atomerőművéből Enerhodar városába tartott. Petro Kotin, az ukrán atomenergetikai vállalat vezetője azt mondta, hogy őrizetbe vétele „veszélyezteti Ukrajna és Európa legnagyobb atomerőműve működésének biztonságát”.

A szevasztopoli repülőtéren egy gép túlfutott a kifutópályán és lángba borult.

A Gazprom orosz gázipari óriásvállalat bejelentette szombaton, hogy felfüggeszti a gázszállítást Olaszországba az Ausztrián áthaladó vezetéken keresztül, mert az osztrák hálózatüzemeltető nem erősítette meg a szállítási mennyiségeket. A Gazprom egy Telegram-üzenetben azt állította, hogy az előállt helyzetért az osztrák félnél életbe lépett szabályozási változások a felelősek, és az olasz partnerekkel együtt dolgoznak a probléma megoldásán. Az Eni olasz energiaszolgáltató már ezt megelőzően jelezte szombaton, hogy leálltak az orosz gázszállítások. Normál esetben az orosz gáz Olaszországba egy Ausztrián áthaladó vezetéken keresztül Tarvisiónál érkezik meg, és onnan osztják szét tovább. Az Eni egyik szóvivője azt mondta az ANSA olasz hírügynökségnek, hogy a Gazprom jelezte, nem tud Ausztriába gázt szállítani. A szóvivő szerint azonban Ausztriába továbbra is érkezik orosz gáz az osztrák-szlovák határon keresztül.

(The Guardian, MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság EP-alelnök: „Magyarország elszalasztotta ezt az alkalmat”
Vámosi Ágoston | 2025. november 12. 19:55
Maratoni vitát tartott az Európai Parlament szerdán a következő hétéves pénzügyi költségvetésről. Az Európai Bizottság terve szerint a tagállamok szabadabb kezet kapnának, a Parlament azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy csökkenjen az agrártámogatások mértéke. Abban mindenki egyetért, hogy a védelmi költségvetést a többszörösére kell emelni, a Bizottság azonban nagymértékben támaszkodna a magántőkére. Szerdán a magyar jogállamiság gyengülése, és annak következményei is szóba kerültek a Parlamentben.
Makro / Külgazdaság Nem repülőrajttal indul a választási év, de az egy helyben toporgásnak is vége
Imre Lőrinc | 2025. november 12. 19:16
Jövőre sem várható gazdasági szárnyalás, de úgy tűnik, hogy a magyar GDP elmozdulhat a nullával kezdődő növekedési tartományból. Az MBH Bank jövő évi előrejelzését a BÉT50 konferencia keretében ismerhettük meg.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij mondott egy számot: Putyinnak ez fáj igazán?
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 16:37
Az ukrán elnök szerint óriási az orosz bevételveszteség.
Makro / Külgazdaság Élő adás az MNB volt elnökével – kövesse velünk!
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 15:15
Simor András fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Egy fizetés már nem elég a megélhetésre? Baj van Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 13:21
Aggasztó horvát statisztika jelent meg.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály alig győzte dicsérni a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 11:22
Szerinte a magyar tőkepiac immár egy folyamatosan változó világgazdasági környezethez is képes volt hatékonyan alkalmazkodni.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 10:49
A héten csütörtökön tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Mitől is véd Trump pajzsa? Ma délután Simor Andrással beszélgetünk a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 08:43
A volt jegybankelnök, közgazdász 15 óra 30-tól élőben válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire. Hangoljon a Klasszis Média YouTube-csatornájára!
Makro / Külgazdaság Ezen is múlhat Putyin békeszándéka? Oroszország egyik legnagyobb partnere irányt vált
Imre Lőrinc | 2025. november 12. 05:58
Az elmúlt időszak egyik legfontosabb, a magyar közéleti, politikai diskurzust is meghatározó bejelentése Donald Trumphoz és az új, vezető orosz energiavállalatokat célzó amerikai szankciókhoz kapcsolódik. Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok gazdasági büntetőintézkedései, ha nem is kényszeríthetik térdre Oroszországot, de jelentős ütést vihetnek be az agresszornak, amely egyik legfontosabb vásárlóját, Indiát is kezdi elveszíteni.
Makro / Külgazdaság Komoly bajban a német gazdaság?
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 13:02
A feldolgozóiparban különösen sötéten látják a helyzetet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG