2p
Elkezdte a munkát az új osztrák kancellár.
Fotó: Annika Haas Szerző: EU2017EE Estonian Presidency

Sebastian Kurz osztrák kancellárral azt kérte pénteken az európai vezetőktől, hogy a tettei alapján ítéljék meg az új osztrák kormányt, legyen szó a bevándorlás-ellenes elképzeléseiről vagy az Európai Unió reformjáról.

Azt kérem, hogy adjanak nekünk egy esélyt, a programunk és a tetteink alapján ítéljenek meg. És talán a következő években meggyőzőek tudunk majd lenni mindazzal, amit teszünk - fogalmazott Sebastian Kurz Párizsban Emmanuel Macron francia államfővel tartott közös sajtótájékoztatóján.

A decemberben megalakult új osztrák kormány vezetője első hivatalos uniós kétoldalú látogatására érkezett a francia fővárosba, ahol munkaebéden fogadta hivatalában a francia államfő.

Sok a közös pont

Számos kérdésben közös az elképzelésünk (a francia elnökkel), szinte ugyanaz az irányvonalunk - mondta Sebastian Kurz, külön megemlítve a közbiztonságot, a terrorizmus és a radikalizálódás elleni küzdelmet, amely kérdésekben még szorosabb együttműködésre van szükség európai szinten az osztrák kormányfő szerint.

A kormányunk programja Európa-barát, egy olyan program, amely szerepet kíván játszani az Európai Unióban - hangsúlyozta az osztrák kancellár, akinek első külföldi útja december 19-én Brüsszelbe vezetett egy nappal azután, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alkotta új kormány letette hivatali esküjét. Az Európai Unió soros elnöki tisztét 2018 második felében Ausztria fogja betölteni.

Emmanuel Macron elmondta, hogy nyílt megbeszélést folytatott osztrák kollegájával azokról a félelmekről, amelyek az FPÖ kormányzati szerepe miatt felmerülhetnek.

Ahogy a hazámban is, úgy mindenhol Európában harcolok a szélsőjobboldali mozgalmak ellen. De azok azért léteznek, mert eddig nem tudtuk legyőzni azokat az aggodalmakat, amelyek táplálják a szélsőjobboldalt - mondta a francia elnök, aki szerint a védelmező Európáról javasolt reformterve lehet a legjobb megoldás a szélsőjobboldali mozgalmak térnyerése ellen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG