1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Központi Statisztikai Hivatal ma teszi közzé a bruttó hazai termék (GDP) 2012 negyedik negyedévi, előzetes adatait, valamint a tavalyi egész éves gazdasági növekedés adatát, közli továbbá az infláció januári alakulását. Ma derülnek ki a tavaly decemberi és éves részletes ipari termelési adatok is.

Londoni elemzők a negyedik negyedévre 1,8-2,8 százalék közötti visszaesésre számítanak, az egész tavalyi évre egyetlen ház adott előrejelzést, ami mínusz 1,5 százalék.

A GDP 1,5 százalékkal esett vissza 2012 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,2 százalék volt a csökkenés. 2012 első három negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 1,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A magyar gazdaság 2011 negyedik negyedévében 1,4 százalékkal nőtt, 2011 egészében 1,7 százalékkal.

A KSH adatai szerint 2011-ben a bruttó hazai termék értéke folyó áron 28 154 milliárd forint volt, egy főre vetítve ez 2 millió 823 ezer forintot jelent.

Négy százalék körüli inflációra számíthatunk

Londoni elemzők inflációs előrejelzése januárra 3,8-4,1 százalék. A fogyasztói árak 2012-ben átlagosan 5,7 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest. Tavaly decemberben a 12 havi infláció 5 százalék volt.

A maginfláció szezonálisan kiigazított mértéke 2012. decemberben 12 havi összehasonlításban 4,9 százalék volt. Az éves átlagos alapdrágulás 5,1 százalékot ért el, egy évvel korábban a decemberi 12 havi maginfláció 3,3 százalékot, az éves átlagos alapdrágulás 2,8 százalékot tett ki.

A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított tavalyi éves átlagos áremelkedés 5,7 százalék, decemberben a 12 havi index 105,2 százalék volt. Tavaly januárban a fogyasztói árak 5,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, egy hónap alatt – 2011. decemberhez viszonyítva – 2,1 százalékkal nőttek.

Az ipari termelés volumene csökkent

A hó elején közölt előzetes számok szerint tavaly decemberben 7,6 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz és 2,5 százalékkal az előző hónaphoz képest, az év egészében 1,7 százalékkal esett a kibocsátás a 2011. évi 5,6 százalékos növekedést követően.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG