10p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az új városvezetés tucatnyi igazgatói állást hirdetett meg az elmúlt hetekben. Jövő héten több pályázati határidő is lejár. A Főkertnél már meghallgatás is lesz. Másutt csekély az érdeklődés.
Karácsony Gergely. Fotók: Bánkuti András

Az új városvezetés szinte azonnal belekezdett az önkormányzati tulajdonú cégek átvilágításába és már az első Fővárosi Közgyűlésen szerződéskötési moratóriumot hirdetett Karácsony Gergely főpolgármester. Mint azóta kiderült, a cégek egy része nemigen törődött ezzel és befejezte a már futó közbeszerzési eljárásokat, majd a nyertessel szerződést is kötött, de olyan cég is akadt, amely új tendert is hirdetett és le is bonyolította azt.

Karácsony Gergely főpolgármester ezt kevéssé tolerálta és két cég vezérigazgatóját is menesztette emiatt. Ahogy erről elsőként az Mfor.hu beszámolt, a példastatuálást a fővárosi szemétszállító cég, az Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatójával kezdték. Nagy László Albert az elmúlt évben több nagy értékű, kétes közbeszerzési pályázatot is lebonyolított hulladékválogatásra, kukásautó és célgép beszerzésekre, de a városvezetésnél végül a választások után, sebtiben megkötött pernye-szerződés verte ki a biztosítékot. A cég az alakuló ülés előtt írt alá egy két évre szóló, másfél milliárd forint értékű szerződést egy, a Mészáros csoporthoz tartozó céggel.

A társaság vezetését az azóta más posztot is kapott Mártha Imre korábbi MVM vezérigazgató által vezetett felügyelőbizottságra bízták. Bagdy Gábor (Fidesz-KDNP) fővárosi képviselő, korábbi gazdasági főpolgármester-helyettes ezt kockázatos kísérletnek nevezte. Karácsony Gergely főpolgármester szerint ez csak átmeneti intézkedés, amely a cég működésének áttekintése és a megfelelő vezető kiválasztása esetén módosulhat. De egyelőre meg sem hirdették az igazgatói állást.

Nem sokkal az FKF vezér menesztése után a budapesti távhőszolgáltatást végző Főtáv vezérigazgatóját is kirúgták. Az ok hasonló volt : a cég közvetlenül az önkormányzati választás előtti napon kötött három évre szóló kétmilliárdos létesítményüzemeltetési szerződést. Valódi meglepetést azonban sem az érintettnek, sem a kabinet tagjainak, se a Fővárosi Közgyűlés tagjainak nem okozott a döntés. Mitnyan György ugyanis egyike volt azon fővárosi cégvezetőknek, akik Tarlós István főpolgármestersége idején klasszikus politikai ejtőernyősként landoltak a nekik kinézett gazdasági társaságok élén.

A cég vezetését ideiglenesen Barócsi Zoltánra, az MVM korábbi termelési és műszaki vezérigazgató-helyettesére bízták, de ez esetben nem halogatták sokáig a döntést. A vezérigazgatói pályázatot már december 13-án kiírták méghozzá meglehetősen rövid – december 20-i határidővel. Nem sokáig tanakodtak, az új vezetőt már ki is nevezték. Január elsejével az FKF FB elnökét, Mártha Istvánt bízta meg a Főtáv vezetésével. Karácsony Gergely Facebook-posztban számolt be a döntésről. Az új vezérigazgató szakmai előéletéből elsősorban Magyar Villamos Művek Zrt.-nél eltöltött időt emelte ki. Mártha négy kormány alatt töltött be csúcsvezetői pozíciókat, utoljára évekig az MVM Csoport vezérigazgatói posztját.

A főpolgármester az új vezérigazgatótól a FŐTÁV távfűtési rendszereinek hatékonyabb működtetését és a távhőrendszerbe jutó hőtermelés hatékonyságának javítását, versenyképesebb szolgáltatást vár, amely megnyitja az utat a lakossági és üzleti felhasználók áttérése előtt. Karácsony emellett elvárja az átláthatóságot, a társaság átvilágítását, szerződés-állományának az átláthatóság szempontjainak való megfeleltetését is.

Átszervezik a Főkert bonyolult struktúráját

A Főkert Zrt-nél első körben külsős cégre bízták az átvilágítást, amely során kiderült, hogy a cég bonyolult és nehezen követhető rendszerben szervezi ki közszolgáltatási feladatait egyik leányvállalatának, amely azután alvállalkozóknak adja ki a munkát, amelyek szintén alvállalkozókat fogadnak, amelyek részben a Főkert dolgozóit foglalkoztatják hétvégenként. A bonyolult láncolaton mindenki keres valamicskét, csak a fővárosi önkormányzat nem nyer az ügyön. Karácsony Gergely ezt sem díjazta, így a Főkert vezérigazgatói posztja is felkerült az álláspályázatok közé. Döntés még nincs.

A „kiválasztási bizottság” - mert az igazgatói posztok betöltésére ilyen is alakult - a héten hallgatja meg a pályázókat és várhatóan a jövő héten döntenek arról, hogy a jelenlegi igazgató Szabó József megtarthatja-e a posztját, vagy új embert neveznek ki a cég élére.

Hétfőn számolt be az Mfor a fővárosi gyógyfürdőket és strandokat üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezetőjének elkaszált tenderéről. A cég 200 milliós médiatendere a választások utáni napokban jelent meg, de azt a Közbeszerzési Döntőbíróság végül megsemmisítette, mondván nem csupán a törvénynek, hanem az ésszerűségnek is ellentmond. A cég vezetői posztját egyébként már decemberben meghirdették és a felhívás nem tartalmazza a másutt alkalmazott kitételt a régi vezető esetleges megtartására. Az Mfor információ szerint a városvezetés bizalma erősen megingott Szőke Lászlóban.

Cél, hogy ne lehessen lopni

A Városházát alkalmatlanná tesszük a lopásra – jelentette ki az Mfor-nak korábban adott interjújában Karácsony Gergely, aki azt természetesnek tartotta, hogy a kampányban az őt támogató pártoknak az volt a politikai igényük, hogy legyen saját főpolgármester-helyettesük, részt vegyenek minden döntés előkészítésében és legyen egy szűk csapatuk, amellyel dolgozhatnak. A cégek esetében azonban radikális kiadáscsökkentésre törekszenek és nem arra, hogy barátokkal felpumpálják. Ehhez persze szerinte el kell vágni azokat a szálakat, amelyek a Fideszhez kötik a főváros gazdálkodását. Ez elég látványosan meg is valósult az új igazgatósági, felügyelőbizottsági helyek kiosztásával, bár akadt azért, aki sokallta a régi káderek nagy számú visszatérését.

Az új városvezetés szinte azonnal nekilátott a cégek könyveinek átvizsgálásának is. Az ipari mennyiségű szerződés értékelésébe külsős szakértőket is bevontak. A cél a tisztán látás mellett az is volt, hogy kiderítsék, melyik társaság élére kell új vezetőt keresni. Abban már az elején biztos volt Karácsony Gergely, hogy a két holding, a városüzemeltetési és a közlekedési megerősítéséhez új embereket keresnek.  Egyelőre nagy a bizonytalanság a főváros közlekedését szervező Budapesti Közlekedési Központ (BKK) körül. A Vitézy Dávid menesztése óta egyre gyengülő társaság vezetői posztjára jövő hét közepéig lehet pályázni, Karácsony Gergely azt sem tartotta kizártnak, hogy Vitézy visszakerüljön a vezérigazgatói székbe, ám ez az érintett kormányközelisége miatt elég kétségesnek tűnik.

Van, ahol már megvan az új vezető

A Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) új vezérigazgatóját viszont ki is nevezték. a cég vezetését egy nemzetközi cégvilágban és a hazai politikában edződött nőre, Walter Katalinra bízta a Karácsony-kabinet. A héten munkába álló új holdingvezér legfőbb célja, hogy a cégcsoport működtetésében bekövetkezett változást a város lakói is megérezzék.

A holdinghoz tartozó cégek vezetőit az új vezérigazgatóval együtt választja ki a kabinet, így ő is tagja a „kiválasztó bizottságnak”. Walter Katalin a jelentkezőket firtató kérdésünkre óvatosan csak annyit mondott: korántsem tolonganak a jelentkezők.

Holott most nagy számban kellene jó vezetőt találnia a városvezetésnek. Ahogy Karácsony megelőlegezte, a gazdasági társaságok többségénél vezetőcsere lesz. A városvezetés eddig 12 vezetői posztot hirdetett meg. Ezek közül a Fővárosi Állat és Növénykertnél csupán másodhegedűst, gazdasági igazgatót keresnek Persányi Miklós mellé. Az új szakember feladata azonban nem kevesebb lesz, minthogy megoldást keressen a befejezetlen és forrás nélkül maradt Biodóm-projektre. A beruházás befejezéséhez még legalább 20 milliárd forint hiányzik. Ám ez csupán becslés, hiszen eddig nem készült pontos költségelemzés, így elsőként azt kell kideríteni, hogy pontosan mennyire is lenne szükség ahhoz, hogy valamikor megnyithassák a létesítményt.

Ezekhez az intézményekhez jöhet még új vezető

Nem kisebb problémahalmaz vár a Rác fürdő projektre alakított REK Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. új ügyvezetőjére sem. A felújított, majd pusztulni hagyott létesítmény kálváriájáról korábban már részletesen beszámoltunk, így most csak annyit, hogy a Fővárosi Közgyűlés utolsó döntése értelmében az önkormányzat ajánlatot tett a fürdőre a felszámolási eljárásban. Eredményt egyelőre nem hirdettek. Nincs döntés a vezetői pályázaton se, holott az új vezetőnek február elsején már munkába kellene állnia. Bár a cég esetében a városvezetés nem vetette el, hogy a régi ügyvezető a helyén maradhat.

Mindenképpen új vezetőt keresnek viszont a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft., a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Kft. és a Budapesti Sportszolgáltató Központ Kft. élére. A jelölttől a többi pályázathoz hasonlatosan egyetemi végzettséget, 10 éves szakmai és 3-5 éves vezetői tapasztalatot várnak el.

Kicsit más metódus alapján működik a főváros művészeti intézményeinek igazgatói kinevezése. A Fővárosi Közgyűlés több színházigazgatóról döntött már, de a Szabad Tér Színház élén változást szeretne az új városvezetés. A kormánysajtó politikai tisztogatást emlegetett, noha Bán Teodórát még a Demszky-korszakban nevezték ki, igaz később a fideszes városvezetéssel is jó kapcsolatban volt. A Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadokat működtető Szabad Tér Színház vezetésére kiírt első pályázatra egyébként egyedül az azt 2002 óta vezető, korábban táncművészként és koreográfusként dolgozó Bán Teodóra pályázott, de a pályázatot érvénytelenítették, és újat írtak ki. Az új pályázat szövege egyetlen pontban tér el az előzőtől: a Színháznak együtt kell működnie a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal. Ami azért különös, mert a BFTK-nak eddig szintén Bán Teodóra volt a vezetője 2013 óta, de a megbízatása ott is lejárt 2019. december 31-én, bár ezt a közgyűlés két hónappal meghosszabbította.

A Budapesti Film Zrt. mellett eleddig utolsó álláspályázatként megjelent a Vígszínház felhívása is. A kiírás szerint az új vezető feladata a 21. századi művész színház-jelleg megőrzése, évi 300 előadás és két bemutató megtartása. További elvárás, hogy a játszóhely legalább 75 százalékos kihasználtsággal működjön. Az új igazgatót július elsejével nevezik ki, megbízatása 5 évre szól. Eszenyi Enikő jelenlegi igazgató az ATV-nek korábban azt mondta:

„ha igényt tartanak a munkámra akkor természetesen folytatom tovább, hiszen én a Vígszínházat rajongva szeretem, ezért élek, szívügyem, én mindent megteszek a színházamért, még annál kicsit többet is."

A Vígszínház vezetésére egyébként negyedszer írtak ki pályázatot. Először 2013. július 26-án hirdette meg a Fővárosi Önkormányzat. Első nekifutásra egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének támogatását, így a pályázatot érvénytelennek nyilvánították és újat írtak ki, amelyen az akkor már egyedüliként induló addigi vezető, Eszenyi Enikő nyert.  A következő 2015-ös pályázaton szintén egyedüli pályázóként nyert, mandátuma június végén jár le.

A cikk eredetileg az mfor.hu oldalán jelent meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG