2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Magyarország mintegy ötödével növelte a védelmi kiadásait a 2014-es NATO csúcs óta.
MTI Fotó: Kovács Attila

A tagállamok közül ráadásul a negyedikek vagyunk, akik a legtöbbet költenek katonai kiadásokra. A külügyminiszter „rendkívüli jelentőségűnek” minősítette a varsói csúcstalálkozót, ahol számos kérdés került napirendre – például az is, hogy négy, összesen mintegy 4 ezer fős nemzetközi zászlóalj állomásozik majd rotációs rendszerben Lengyelországban és a balti államokban, erről korábban itt írtunk. Magyarország azonban ebben nem vesz majd részt.

Aktivizáljuk Magyarországot

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter a jelenleg is zajló varsói csúcstalálkozón kiemelte, hogy a két évvel ezelőtti newporti csúcs döntésének értelmében jövőre Magyarországon is megalakul az egyik előretolt irányítási egység, ez azonban nem jár majd csapatállomásoztatással, pusztán parancsnoki pontról van szó. Emellett egy ötezer fős, „lándzsahegynek” nevezett nagyon gyorsan bevethető erő keretében 2018-tól egy magyar lövészszázadot állítanak majd hadrendbe az olasz irányító parancsnoksága alatt.

Nem akarják összerúgni a port az oroszokkal

Elindult a varsói NATO-csúcs, az egyik fő téma Oroszország lesz, Jens Stoltenberg főtitkár is erről beszélt. A folytatásért kattints ide! >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
Makro / Külgazdaság Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:39
Határozott mértékű az árváltozás, legalábbis a 95-ös benzinnél.
Makro / Külgazdaság Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:06
Megérkeztek az értékek a múlt hónap kapcsán.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:09
A Hernádi Zsoltot érintő kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, miután horvát kollégájával egyeztetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG