2p

Ujhelyi István szerint ha nem áll elő új tervvel az Orbán-kormány, akkor az uniós támogatások jó része el fog veszni.

Az MSZP európai parlamenti képviselője online sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az egyébként általa is "jó diplomatának" tartott tárca nélküli miniszter, Navracsics Tibor nem tudott érdemi eredményeket elérni Brüsszelben, ugyanis a helyreállítási alapok felhasználására vonatkozó magyar tervek elfogadhatatlanok az Unió számára, ezért ezeket mindenképpen újra kéne írni. Ezt azonban a magyar kormány nem tette meg.

"A kormány nem nyújtott be még más dokumentumot, sőt a szabályokkal ellentételesen a 6000 milliárdos keretből lehívható 3500 milliárdnyi, olcsó hitelrészre sem adott be még érdemi tervezetet. Erre augusztus vége a határidő, a teljes csomag elfogadásának pedig az év vége. Ha addig nem áll elő új tervvel a kormány és azt nem tudja elfogadtatni Brüsszellel, akkor az összeg 70 százalékát bizonyosan elveszítjük"

- mondta az uniós ügyekben általában jól tájékozott Ujhelyi István, hozzátéve, hogy egy új tervben valós garanciákat kéne adni a korrupció visszaszorításával kapcsolatban, és szerinte a kormánynak ezt a szakszervezetekkel, érdekvédelmi szervezetekkel, önkormányzatokkal, sőt az ellenzékkel közösen kelelne kidolgoznia.

Ujhelyi egyúttal konzultációra hívta Navracsicsot az ügyben, felajánlva segítségét az uniós források "hazahozatalában". Azt is hozzátette viszont, hogy ehhez a kormány részéről érdemi változtatásokra lesz szükség.

"Egy dolgot tudomásul kell venni: ehhez jelentős módon hozzá kell nyúlni a kormányzat napi politikai hatalomgyakorlásához, működéséhez, korrupcióhoz való viszonyához és mindenhez, amit mi Orbán-rendszerként ismerünk."

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG