1p
A közigazgatási miniszter szerint az állam a kiszámíthatóságot kell, hogy képviselje, ami a rugalmasságában is tetten érhető. Navracsics Tibor utalt rá, hogy "a kormány egyetlen döntésével közép- és hosszú távú üzleti terveket tud rosszabb esetben romba dönteni, jobb esetben átírni, tűrhetetlen ez az állami magatartás".

A jó állam kiszámítható, egyszerű és hatékony, mindhárom tulajdonság felé sikerült lépéseket tenni az elmúlt két évben - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Tatabányán, a "Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért" kitüntető cím átadó ünnepségén.

Navracsics Tibor szerint nem az jelent kiszámíthatóságot, ha mereven ragaszkodunk korábbi megállapodásainkhoz, hanem az, hogy "egy absztrakciós szinttel feljebb lépünk, azaz rugalmasabb megállapodásokat kötünk. Az állam és a gazdaság úgy tekint a másikra, mint olyan partnerre, akitől rugalmasabb, dinamikusabb viszonyrendszer várható el" - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.



"A kormány egyetlen döntésével közép- és hosszú távú üzleti terveket tud rosszabb esetben romba dönteni, jobb esetben átírni. Tűrhetetlen ez az állami magatartás, ez egy rossz állami magatartás, nem fogok vitatkozni, abszolút így van" - tette hozzá Navracsics Tibor.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondta: az egyszerűbb államhoz egyszerűbb szerkezetű és nyelvezetű jogszabályokra van szükség. Ha az állam nem akarna mindent törvényekkel szabályozni, hanem megelégednénk a rendeleti szabályozással, gyorsabban is lehetne változtatni - tette hozzá.

Úgy vélte, "jelenleg bonyolult jogrendszert tartunk életben. mely nem korszerű, nehézkes és nagyon drága".

Navracsics Tibor kijelentette: az egyszerű és kiszámítható államba vetett hit olcsóbbá teheti a gazdaság működését, mert a vállalkozóknak nem kell alternatív igazságszolgáltatási fórumokat keresniük és pót biztosítékokat beépíteni a szerződésekbe.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG