2p

Orbán Viktor miniszterelnök és kísérői fejenként és átlagosan 78 ezer forintot fizet egy éjszakai szállásért külföldön.

Összesen 256 millió forintot költöttek az adófizetők pénzéből tavaly és idén szeptemberig Orbán Viktor miniszterelnök és stábjának közügyekben végzett utazásaira – derült ki a Népszava adatigénylésére a Külügyminisztériumtól megkapott listából. Eszerint a kormányfő és kísérete 2019 év elejétől idén szeptemberig 55 alkalommal utazott külföldre, a két év alatt összesen 93 napot volt távol Magyarországtól, azaz évi 250 munkanappal számolva minden ötödik munkanapon házon kívül volt a miniszterelnök.

A cikk szerint az egy napos utazásokkal magyarázható, hogy a negyedmilliárd nagyobb része, 149 millió forint útiköltségre ment el, míg szállásra „csak” 95 milliót költöttek el. Az utazások közül a legdrágább az idén januári három napos indonéz kiküldetés volt, amikor a 12 fős küldöttség 80 millió forintba került az államnak. Tavaly március végén az Afrika nyugati partjai mellett lévő Zöld Foki Köztársaságba vezetett a kormányfői delegáció útja.

Az egzotikus utazásra Orbán Viktor Szijjártó Péter, Budai Gyula, Rahói Zsuzsanna, Maróth Miklós, Tellér Gyula, Ponevács Pana Petra és Szőcs Géza kísérte el. A Külügyminisztérium nem adta meg, hogy melyik esetben repült a kormányfő nemzetközi légitársaság gépével, és mikor volt olyan, hogy a „honvédségi csapatszállítónak” vásárolt – ám effektíve kormánygépként üzemelő - Airbus gépeket használták. A tájékoztatás szerint a két év alatt 20 alkalommal repült Orbán Viktor a magyar honvédségi luxusrepülővel.

A két napos utazások esetén egy vendégéjszakával kalkulálva (illetve háromnapos esetén kettővel) az jön ki a Népszava szerint, hogy Orbán Viktor és kísérői fejenként és átlagosan 78 ezer forintot fizet egy éjszakai szállásért. Hozzátéve: ez átlagos érték, a delegátusba a tolmácsokat és a biztonságiakat is beleszámítottuk, akik viszont nagy valószínűséggel nem ugyanolyan kategóriájú szállásra kerülnek, mint a miniszterelnök.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG