3p
Júniusban az idei év legalacsonyabb növekedését láttuk a fogyasztói árakban.

Az év hatodik hónapjában 1,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az elmúlt év azonos időszakához képest, különösen a szeszesitalok, a dohányáruk és az élelmiszerek árában láttunk növekedést, ezt közölte a KSH a Privátbankár.hu-val. Ugyanakkor ez volt az idei év eddigi legalacsonyabb növekedése, hat hónap alatt mostanra bukott 2 százalék alá a mutató. Legutóbb szintén elmaradt a meglepetés, májusban 2,1 százalék volt az infláció.

Az élelmiszerek ára 3,1 százalékkal emelkedett, ezen belül a sertéshúsé 15,7, a cukoré 10,7, a sajté 9,2, a párizsi, kolbászé 7,9, a kenyéré pedig 4,8 százalékkal. A baromfihús ára 15,8 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékben a szeszes italok és a dohányáruk drágultak, átlagosan 4,6 százalékkal kell többet fizetni a káros szenvedélyeinkért.

A szolgáltatásokért átlagosan 1,4, az egyéb cikkekért (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) 0,9, a háztartási energiáért 0,7, a ruházkodási cikkekért 0,2 százalékkal kellett többet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek 0,4 százalékkal kevesebbe kerültek.

Havi szinten alig volt változás

A fogyasztói árak átlagukat tekintve nem változtak havi összevetésben, az élelmiszerek ára összességében szintén változatlan maradt, ezen belül azonban a sertéshús 2,5, a margarin 1,0, az étolaj, a kenyér és a péksütemény egyaránt 0,8 százalékkal drágult. Az idényáras élelmiszerek, így például a burgonya, friss zöldség, és a gyümölcs 2,5, a liszt pedig 1,8 százalékkal lett olcsóbb.

A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 0,7 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt. A szolgáltatások 0,3 százalékkal drágultak. A ruházkodási cikkek és a háztartási energia ára nem változott. A tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. Az egyéb cikkek ára 0,6, ezen belül a járműüzemanyagoké 1,7 százalékkal csökkent.

Mindeközben csúcsra járnak az árak - sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás

A márciusi rekord után újra emelkedtek az árak. A nagybevásárlás még sosem került ennyibe: júliusban először 19 ezer forint fölé ment a Privátbankár.hu Árkosár aktuális értéke. Éves alapon két hipermarket is 5 százalék felett emelte az árait. A boltok kínálatából látszik, hogy a grillezés egyre menőbb Magyarországon, és a dinnyebotránynak is utánajártunk. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG