1p
Bukarest a napokban kötheti meg harmadik elővigyázatossági megállapodását az IMF-fel.
Júniusban Románia mellett Lettország, Litvánia, Olaszország és Magyarország is kikerült a túlzottdeficit-eljárást alól. Míg azonban Románia újabb megállapodást készít elő a Valutaalappal, mi inkább kiebrudaltuk az országból az IMF-et.

A túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez és a nemzetközi hitelezőkkel 2011-ben kötött hitelmegállapodás sikeres lezárásához gratulált a román hatóságoknak Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki hétfőn kezdte meg kétnapos látogatását Bukarestben.

Az IMF vezetője elsőként Victor Ponta miniszterelnökkel találkozott, akivel egyetértettek abban: Románia közép- és hosszú távú gazdasági növekedését a szerkezeti reformok folytatása és az európai alapok hatékonyabb felhasználása alapozhatja meg - közölte a kormány sajtóirodája.

Románia június végén sikeresen lezárta második hitelmegállapodását a Nemzetközi Valutalappal, és bejelentette igényét egy újabb, elővigyázatossági hitelszerződés megkötésére. Az IMF, a Világbank és az Európai Bizottság küldöttsége szerdán érkezik Bukarestbe, hogy előkészítsen egy újabb elővigyázatossági hitelmegállapodást.

A Románia legutóbb 2011-ben írt alá 5,4 milliárd euró összértékű elővigyázatossági hitelszerződést az IMF szervezésében, amelyet nem használt fel, ellentétben a 2009-ben megkötött húsz milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodással, amelynek törlesztőrészletei az idén érik el a csúcsot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 14:52
Egyre inkább a racionalitás veszi át a szerepet az európai fenntarthatósági gyakorlatokban a zöld illúziók kergetése helyett. Az ESG-szempontok figyelembevétele ugyanis az adott cég üzleti megtérülése miatt fontos. A geopolitikai síkon pedig az új iparágak feletti kontroll az adott ország befolyásszerzését is elősegítheti. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében Wieder Gergő, a KPMG szakértője arról is beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok szorításában mi lehet az Európai Unió ütőkártyája.
Makro / Külgazdaság A Tisza gazdaságpolitikusa szerint az Orbán-Trump deal nem helyettesítheti az uniós forrásokat
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 14:31
A vissza nem térítendő támogatások helyébe nem léphet az amerikai devizacsere-ügylet, amelyről Orbán Viktor megállapodott Donald Trumppal. Kármán András szerint a költségvetési hiány sem finanszírozható az érkező dollárokból.
Makro / Külgazdaság Álhír terjed a magyar nyugdíjrendszer változásáról: szakértő tisztázta, mi lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:47
Gyökeres változásról szóló álhírek jelentek meg a magyar nyugdíjrendszerről, de egy nyugdíjszakértő megerősítette: jövőre sem változik a nyugdíjba vonulás folyamata. A korhatár is marad.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: újabb csoport veheti igénybe a CSOK Pluszt
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:31
Eddig legfeljebb 40 éves nők igényelhették a hitelkonstrukciót, a kormány most eltörölte a felső korhatárt.
Makro / Külgazdaság Erre a listára nem lehetünk büszkék, a svédek annál inkább
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:00
A második becslés is megerősítette, hogy éves szinten és havi alapon is nőtt az euróövezet és az Európai Unió gazdasága.
Makro / Külgazdaság Ha a benzinkutakon múlik, nyugodt hétvégénk lesz
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:45
Egyik típus sem lesz drágább holnaptól. Sajnos olcsóbb sem.
Makro / Külgazdaság Új szelek fújnak, hihetetlen pénzeket önthetnek a német gazdaságba
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 11:18
A német Bundestag költségvetési bizottsága péntek reggel véglegesítette a 2026-os büdzsét, amely jelentős gazdaságélénkítő beruházásokat tartalmaz.
Makro / Külgazdaság A franciák tényleg földre vitték az inflációt
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 10:50
1 százalék alá esett az éves szintű áremelkedési ütem Franciaországban.
Makro / Külgazdaság Több száz milliárd forintos mozgástere lett a kormánynak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:03
Egészen pontosan 860 milliárd forintnyi.
Makro / Külgazdaság Ennek Trump nagyon nem örülne, kétségek gyötrik a befektetőket
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:45
Elbizonytalanodtak a befektetők a decemberi Fed-kamatvágással kapcsolatban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG