1p
Az uniós országok pénzügyminiszterei ma Luxembourgban hivatalosan is megszüntetik a túlzott mértékű költségvetési hiány miatti eljárást Magyarországgal, valamint további négy EU-tagállammal szemben.

Az Európai Bizottság május végén javasolta, hogy szüntessék meg a Lettország, Litvánia, Magyarország, Olaszország és Románia elleni túlzottdeficit-eljárást.

Kellett hozzá egy jó pár csomag

Az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye május 29-én kiadott közleményéből kiderül, hogy szakértői az eljárás megszüntetésére irányuló indítvány megfogalmazásakor figyelembe vették az azt megelőző magyar intézkedéseket, amelyek hatására idén 2,7 százalékos, 2014-re pedig 2,9 százalékos deficitet várnak.

A közzétett rövid indoklás szerint Magyarországon 2012-ben a GDP-arányos deficit 1,9 százalékra csökkent - ez a Bizottság szerint a csökkenésből 0,75 százalékpont egyszeri intézkedéseknek köszönhető.

A konvergenciaprogramban 2,7 százalékos GDP-arányos hiányt vázolt fel Magyarország 2013-ra és 2014-re is - a Bizottság tavaszi előrejelzése azonban 3 illetve 3,3 százalékos hiányt prognosztizált. Az ezután bejelentett kormányzati intézkedések a hiányt a Bizottság szerint további 0,3 illetve 0,7 százalékponttal csökkentik. Ennek megfelelően 2013-ra immár 2,7 százalékos hiányt vár a Bizottság, 2014-re pedig 2,9 százalékos GDP-arányos deficittel számolnak - ezzel a következő 2 évben is teljesülhet a 3 százalék alatti hiánycél.

Pont kerül egy 9 éves vesszőfutás végére

Magyarország ellen 2004-ben indult el a túlzottdeficit-eljárás, amikor is a tanács 2008-as határidőt adott arra, hogy Magyarország fenntartható módon 3 százalék alá csökkentse a deficitet. Ezt a határidőt a pénzügyminiszterek tanácsa többször kitolta. Tavaly októberben Matolcsy György a Bizottság előrejelzése után két kiigazítócsomagot is összeállított. Korábbi összeállításunk a 9 évnyi magyar túlzottdeficit-eljárásról >>

Az uniós pénzügyminiszterek a pénteki luxembourgi tanácskozáson a túlzottdeficit-eljárásokkal kapcsolatos döntéshozatal mellett megvitatják az Európai Bizottság úgynevezett országspecifikus ajánlásait is a gazdaság- és pénzügypolitika területén. Emellett külön ajánlást fogadnak el az euróövezeti gazdaságpolitikát, illetve Lettországnak az eurózónához való csatlakozását illetően.

Nincs még itt a vége

Bár a túlzottdeficit-eljárás alól kikerülünk, Varga Mihály hétfőn meglepetésszerűen újabb megszorító csomagot jelentett be. A miniszter azzal indokolta az adóemeléseket és új adókat: vigyázni kell, hogy a túlzotthiány-eljárásból kikerülő Magyarország ne jusson Málta sorsára, vagyis hogy ne induljon meg újra ellenünk az eljárás. Szakértők szerint mindazonáltal erre a csomagra az EDP-eljárás szempontjából nem volt szükség, a kormány inkább korábbi ígéretei betartásához teremtene magának mozgásteret.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 14:52
Egyre inkább a racionalitás veszi át a szerepet az európai fenntarthatósági gyakorlatokban a zöld illúziók kergetése helyett. Az ESG-szempontok figyelembevétele ugyanis az adott cég üzleti megtérülése miatt fontos. A geopolitikai síkon pedig az új iparágak feletti kontroll az adott ország befolyásszerzését is elősegítheti. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében Wieder Gergő, a KPMG szakértője arról is beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok szorításában mi lehet az Európai Unió ütőkártyája.
Makro / Külgazdaság A Tisza gazdaságpolitikusa szerint az Orbán-Trump deal nem helyettesítheti az uniós forrásokat
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 14:31
A vissza nem térítendő támogatások helyébe nem léphet az amerikai devizacsere-ügylet, amelyről Orbán Viktor megállapodott Donald Trumppal. Kármán András szerint a költségvetési hiány sem finanszírozható az érkező dollárokból.
Makro / Külgazdaság Álhír terjed a magyar nyugdíjrendszer változásáról: szakértő tisztázta, mi lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:47
Gyökeres változásról szóló álhírek jelentek meg a magyar nyugdíjrendszerről, de egy nyugdíjszakértő megerősítette: jövőre sem változik a nyugdíjba vonulás folyamata. A korhatár is marad.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: újabb csoport veheti igénybe a CSOK Pluszt
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:31
Eddig legfeljebb 40 éves nők igényelhették a hitelkonstrukciót, a kormány most eltörölte a felső korhatárt.
Makro / Külgazdaság Erre a listára nem lehetünk büszkék, a svédek annál inkább
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:00
A második becslés is megerősítette, hogy éves szinten és havi alapon is nőtt az euróövezet és az Európai Unió gazdasága.
Makro / Külgazdaság Ha a benzinkutakon múlik, nyugodt hétvégénk lesz
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:45
Egyik típus sem lesz drágább holnaptól. Sajnos olcsóbb sem.
Makro / Külgazdaság Új szelek fújnak, hihetetlen pénzeket önthetnek a német gazdaságba
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 11:18
A német Bundestag költségvetési bizottsága péntek reggel véglegesítette a 2026-os büdzsét, amely jelentős gazdaságélénkítő beruházásokat tartalmaz.
Makro / Külgazdaság A franciák tényleg földre vitték az inflációt
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 10:50
1 százalék alá esett az éves szintű áremelkedési ütem Franciaországban.
Makro / Külgazdaság Több száz milliárd forintos mozgástere lett a kormánynak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:03
Egészen pontosan 860 milliárd forintnyi.
Makro / Külgazdaság Ennek Trump nagyon nem örülne, kétségek gyötrik a befektetőket
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:45
Elbizonytalanodtak a befektetők a decemberi Fed-kamatvágással kapcsolatban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG