2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kénytelen lehet lemondani a későbbi kiváltságairól is Sulyok Tamás, ha megvalósul, amit a kormányfő tervez.

A kétharmadot meghaladó, vagyis bőven alkotmányozó többséggel rendelkező kormánypárt, a Tisza Párt javasolni fogja, hogy ne részesüljenek élethosszig tartó juttatásokban azok a köztársasági elnökök, akik nem töltötték ki a hivatali idejüket.

Ezt mondta a Telex tudósítása szerint az Országgyűlésben kedd délelőtt Magyar Péter a fideszes Bóka János napirend előtti felszólalására válaszolva.

A módosítás nemcsak Sulyok Tamást érintené érzékenyen

  • Schmitt Pál 2012-ben a plágiumbotrány miatt,
  • Novák Katalin 2024-ben pedig a kegyelmi ügy után távozott idő előtt a hivatalából.

Csak Áder János maradna

Egyedül Áder János lenne jogosult továbbra is a törvény szerinti juttatásokra, aki kitöltötte mind a két ciklusát.

A lap a jogi megvalósíthatóságról azt írja: át kell írni a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényt, amely alapján a volt köztársasági elnökök számos juttatást kaphatnak az életük végéig.

Frissítés! – Időközben bejegyzést tett közzé a kormányfő

Magyar Péter miniszterelnök a hír megjelenését követően bejegyzést írt e témában saját facebook oldalán. Egészen pontosan ezzel jelentkezett Magyar Péter:

 

Exelnökök extrákkal

A mostani szabályozás szerint ugyanannyi fizetést kapnak, mint a hivatalban lévő államfők, a házelnök tiszteletdíjának 1,1-szeresét, ami jelenleg bruttó 6,4 millió forint havonta. Titkárság, elsőosztályon történő utazás és még egyebek. Itt olvashatja a részleteket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter reagált a mentelmi joga felfüggesztésére irányuló ügyészségi kérésre
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 20:07
Ha ez felgyorsítja, hogy Hankó Balázsnak és Seszták Miklósnak a magyar hatóságok előtt kelljen elszámolniuk azzal, ahogyan éveken, évtizedeken keresztül milliárdokkal megkárosították a magyar embereket, akkor örömmel áll rendelkezésre – írta a Facebook-oldalán.
Közérdekű Simor András: Miért pont most bizonygatja Matolcsy György, hogy semmi szerepe nem volt a zsarolási ügyben?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:42
Az Erste-vezér megzsarolása ügyében gyanúsítottként kihallgatott Matolcsy György éppen ma tett ki egy videót az esetről, ezt kommentálta elődje.
Közérdekű Felfüggesztették Pócs János, Kocsis Máté és Panyi Miklós mentelmi jogát is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:54
Hiába javasolt mást a mentelmi bizottság.
Közérdekű Új képviselője lett a Fidesznek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 19:43
25 év után nem képviselő többé a fideszes Lázár János. Helyére az ellenzék legnagyobb pártja Szekeres Pált ültette be, aki eddig az Európai Parlament egyik képviselője volt.
Közérdekű A vétót is megfontolta Baka András, aki a parlament előtt beszélt az új legfőbb ügyészjelöltről
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 21. 14:50
Szokatlan módon napirend előtt kért szót a parlamentben Baka András köztársasági elnök, aki elmondta, hogy miért Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek az augusztus 25-i hatállyal távozott Nagy Gábor Bálint helyére. Az államfő arra is kitért, hogy mélyponton van az ügyészség társadalmi megítélése Magyarországon, valamint arra, hogy miért nem emelt vétót az Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztásának folyamatában.
Közérdekű Itt vannak a friss részletek a dízeltámogatásról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 10:20
Kijöttek a szabályok, máris jön az első pénzösszeg.
Közérdekű Lefújták a Békemenetet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 08:06
Elmarad a Békemenet, Magyar Péter miniszterelnök sem hagyta szó nélkül. 
Közérdekű Kizárták a szakmai szövetségből Balásy Gyula cégét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 14:36
A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének döntése hátterében többi közt milliárdos alvállalkozói követelések állnak: már júliusban 27 vállalkozás összesen csaknem 3,5 milliárd forintnyi követelést jelentett be, és az érintett cégek, valamint követelések köre azóta tovább bővült.
Közérdekű Több mint 10 milliárdos kár a Volánnál: megszólalt a MÁV a szövevényes ügyben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 14:04
Minden lehetséges polgári jogi lépést megtesz a Volán-csoport és a MÁV-csoport annak érdekében, hogy megtérüljön a Volán-ügyben keletkezett, 10 milliárd forintot meghaladó kár. A MÁV pénteken azt is közölte, hogy teljes körűen együttműködnek a nyomozó- és vádhatósággal.
Közérdekű Túlárazott beszerzések és kijátszott pályázatok miatt tett feljelentéseket a Belügyminisztérium
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:33
Öt ügyben tett feljelentést a Belügyminisztérium a Nemzeti Sportügynökség tevékenységével összefüggésben. A tárca szerint piaci ár alatti bérleti díjak, szabálytalan vagyonhasznosítás és jelentősen túlárazott eszközbeszerzések is történhettek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG