Felélesztené a Visegrádi Együttműködést Magyar Péter kormánya, kedden pedig kiderülhet, pontosabban milyen formában és célokkal. A V4-ként is emlegetett, Magyarországon kívül Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát tömörítő csoport az Orbán-kormány és a 2023-ban megválasztott, Európa-párti és erőteljesen oroszellenes lengyel Tusk-kormány kibékíthetetlennek bizonyult ellentétei miatt sodródott a teljes eljelentéktelenedés útjára.
Ez az akadály Orbán Viktor bukásával elhárult, de a felhők azért nem tisztultak teljesen el a V4 egéről. Andrej Babis cseh miniszterelnök hivatalosan is Orbán Viktor egyik szövetségesének számít, hiszen az általa vezetett ANO is a Patrióták Európáért pártcsalád alapító tagja. Robert Fico szlovák miniszterelnököt szintén a volt magyar kormányfő szoros szövetségeseként tartották számon, elsősorban az orosz energiahordozókhoz való ragaszkodás, illetve Ukrajna uniós támogatásának elítélése tekintetében.
Ehhez képest talán meglepő volt, hogy pont Fico volt az, aki még Magyar Péter beiktatása előtt posztolt közösségi oldalán Babissal és Tuskkal közös fotót, amelyhez azt a megjegyzést fűzte:
„A három testőr a negyedikre vár és a V4-ek újjászületésére.”
Three musketeers are waiting for the fourth and the revival of V4
— Robert Fico (@RobertFicoSVK) May 4, 2026
Photo by @AndrejBabis pic.twitter.com/P1MK7lol7C
A negyedik testőr közben megérkezett, Lengyelországban már járt is első hivatalos látogatásán, és ott Tuskkal közösen is megerősítették, hogy elkötelezettek az együttműködés felélesztésére.
Formához a tartalmat
Igen ám, de mi lenne ennek a gyakorlati tartalma? Diplomáciailag nyilván önmagában is van némi haszna időnként néhány vidám közös fotó elkészítésének, illetve a közös múlt és az történelmi barátság szép szavakkal történő felemlegetésének, de ahhoz, hogy a V4 egyfajta blokként, az európai – és akár a világpolitika – színterén is a részeinél nagyobb jelentőségű egészként léphessen fel, ennél azért több kell.
A V4-ek a 2010-es évek közepén voltak a befolyásuk csúcsán, és akkor a fő összefogóerőnek a migrációellenesség számított. Csakhogy azóta ebben a kérdésben mind Brüsszel, mind számos tagállam álláspontja nagyot fordult. (A most életbe lépő migrációs paktum – még ha az előző magyar kormány képviselői továbbra is túl „puhának” tartják is – jóval szigorúbb szabályozást léptet életbe.)
„Meg kell nézniük, milyen területeken tudnak együttműködni, melyek a közös érdekeik, és mik a „hobbijaik” [közös prioritásaik]. Ez egymás körülszaglásáról szól – megnézni, mennyire tudnak egyeztetni fontos szavazások elótt”
– fogalmazott a Politicónak egy uniós diplomata a keddi, gödöllői céljairól.
Az mindenesetre biztos, hogy a négy kormány hasonlóan szkeptikus-óvatos álláspontot képvisel a túlságosan erőszakos uniós „zöldítéssel”, valamint az uniós bőviítéssel kapcsolatban, és továbbra is a „rendezetlen” migrációval szembeni még keményebb fellépést szorgalmazó uniós kormányok közé tartoznak. De egyik témában sem számít igazán különlegesnek az álláspontjuk, sok más uniós ország is hasonló politikát visz például Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása vagy a zöld átállás ütemének csökkentése ügyében. Így aztán nehezebb egy stabil, egyértelműen különálló blokként, közösen fellépni.
Nem felhőtlenek a viszonyok
Ráadásul vannak olyan ügyek is, amelyek továbbra is éket verhetnek a V4-es országok közé. Az egyik az orosz-ukrán háború. Robert Fico jelenleg Vlagyimir Putyin „legjobb európai barátjának” számít az uniós vezetők közül, míg Lengyelország a háború kezdete óta az orosz agressziót legkeményebben elítélő – és Ukrajnát leginkább támogató – országok közé tartozik (még az előző, az Orbán-kormánnyal baráti viszonyt ápoló lengyel kormányzat alatt is). Igaz, az utóbbi hetekben éppenséggel a lengyel-ukrán viszony mérgesedett el, de ettől még Tuskék hirtelen nem kezdték el jobban kedvelni Vlagyimir Putyint.
Magyar Péter és Andrej Babis valahol a két véglet között helyezkednek el a skálán, de a magyar kormány például elődjéhez – és a szlovák vezetéshez – hasonló módon ragaszkodik az orosz energiahordozók további importjához, míg a lengyelek és a csehek már megoldották a leválást.
Töréspontot jelenthet a magyar-szlovák viszonyban a magyar kisebbség helyzete is. Az elmúlt hetekben a Benes-dekrétumok védelméről elfogadott szlovák törvény, illetve Magyar Péter azon kijelentése is borzolta a kedélyeket, miszerint Magyarország a világ egyetlen országa, amely „magával határos”.
Régiós nagy hatalom
Az előzetes nyilatkozatok szerint mindenesetre a csúcstalálkozó a migráció, az uniós kohéziós politika, a mezőgazdaság és az energiapolitika kérdései köré szerveződik.
Mateusz Gniazdowski, a lengyel OSW (Keleti Tanulmányok Központja) kutatója szerint további közös pont lehet a régiós hadiipar, akár országokon átnyúló együttműködések formájában is történő felfuttatása, illetve az közlekedési infrastruktúra fejlesztése. Mindkét törekvés jól beleilleszthető a közös uniós védelmi politikába, illetve Lengyelország Közép-Európán a Baltikum és Skandinávia felé túlnyúló stratégiai védelmi koncepciójába is, miközben egyértelmű előnyökkel szolgálna a V4-es államok számára mind anyagi, mind infrastruktúra-fejlesztési szempontokból.
Fotó: MTI/EPA/PAP/Adam Warzawa
De mennyire tud majd egységes blokként fellépni a V4 a jövőben? Talán a gödöllői találkozó után okosabbak leszünk. Kedden Magyar Péter a parlamentben, napirend előtti felszólalásában így fogalmazott:
„Azért dolgozunk, hogy a visegrádi együttműködés a régió egyik legfontosabb motorja legyen. (…) Ez az a munka, amit ma elkezdünk.”
Amennyiben sikerül valamiféle közös platformot találni, akkor a V4 komoly tényezővé válhat a régiós és az európai politikában, utóbbiban fontos ellensúlyt képezve a régi „nagy” tagállamokkal szemben, amelyeknek nyilvánvalóan teljesen mások az érdekeik például a fejlesztési pénzek elosztása terén is.
„Ha ezek négyen összeállnak, a maradék Közép- és Kelet-Európa nem tud mit kezdeni velük”
– mutatott rá Milan Nic, a német Külügyi Intézet munkatársa.
De Magyar Péter az előzetes megnyilatkozásai alapján ennél is magasabbra céloz. A találkozót bejelentő sajtótájékoztatón ugyanis Horvátország, Szlovénia és Ausztria esetleges csatlakozását is felvetette, sőt még Németország csatlakozásának kérdését is bedobta.
Nyilvánvaló, hogy minél több országot – és ezzel minél nagyobb népességet, gazdasági teljesítményt – tömörít egy blokk, annál nagyobb súlyt képviselhet a nemzetközi vagy az uniós politikában. Csakhogy minden újabb csatlakozóval újabb, akár a többi taggal ellentétes érdekek, más gazdasági-társadalmi problémák és prioritások kerülhetnek közös fedél alá, ezzel nehezítve a közös álláspont kialakítását. Mindez hatványozottan igaz a Közép- és Kelet-Európához tartozónak is csak némi szódával nevezhető, még Lengyelországhoz képest is hatalmas népességgel és gazdasággal rendelkező Németország esetén. És hát persze arról sem tudunk semmit egyelőre, az említett országokban bármilyen nyitottság lenne-e erre a kezdeményezésre.
