A cikk eredetileg laptársunk, az eletforma.hu oldalán jelent meg.
Azóta, hogy George Washington, az Egyesült Államok első elnöke második hivatalban eltöltött ciklusa után 1797-ben egy harmadik időszakot már nem vállalt el (holott megtehette volna, hiszen az alkotmány akkor még nem szabta meg, hogy egy elnök csak két időszakot szolgálhat) számos küzdelmes és egyben vitatott elnökválasztás zajlott le az országban.
Az eddigi legnagyobb mértékű győzelmet Franklin Roosevelt aratta kihívója, a kansas-i kormányzó Alf Landon felett, esetében az elektori szavazatok 523–8 arányban oszlottak meg.
Összesen öt alkalommal történt az meg, legutóbb Donald Trump esetében, hogy a győztes jelölt az elektori testülettől ugyan több szavazatot kapott, mint riválisa, de, ha a polgárok által ténylegesen leadott szavazatokat nézzük, akkor valójában rá kevesebb voks jutott.
1824-ben fordult elő először, hogy politikusi dinasztiák egymást követő generációi ültek az elnöki székbe: John Quincy Adams lett az első olyan elnök az Államokban, aki apjától „örökölte” meg ezt a tisztséget, ezt a teljesítményt aztán George W. Bush ismételte meg a vitatott 2000-es választásokon.
Az 1928-as kampány során az első katolikus jelölt, Al Smith volt, a katolikus indulók előtt tornyosuló akadályt azonban csak John F. Kennedynek sikerült lebontania az 1960-as kampány során.
De még egy fél évszázadnak el kell telnie ahhoz, Barack Obama elnök, míg Hillary Clinton elnökjelölt legyen, és ezzel újabb tabuk dőljenek meg az amerikai politikában - írja összefoglalójában The Wall Street Journal.
A Trump v. Biden verseny viszont megemelheti a tétet. Az amerikai politikai gondolkodás kétféle választást különböztet meg, az úgynevezett consequential-t, melyet fontos következményekkel járó választásnak fordíthatunk, és az úgynevezett transformative-ot, melyet pedig változást, átalakítást eredményező voksolásként értelmezhetünk.
A 2020-as választás ilyen értelemben az amerikai történelem egyfajta fordulópontjává válhat, legalább is az előzetesen felvázolt forgatókönyvek bekövetkezte esetén: Trump elnök vagy veszít, s bohózattá nyilvánítja az eredményeket, nem hajlandó elhagyni hivatalát és alkotmányos válságot idéz elő, amely rosszabb lesz, mint a Bush-Gore párviadal végső felvonása volt. Vagy Trump elnök győz, és minden a feje tetejére áll.
Az amerikai történészek a lényegi átalakulást hozó választások közé (transformative) sorolják az 1800-as választást, mely Thomas Jefferson és John Adams, a két alapító atya között zajlott, akiknek nagyon eltérő elképzeléseik voltak a nemzet jövőjéről.
Ez a verseny számtalan alkalommal elfajult egy újonnan létrehozott pártrendszeren belül, ugyanakkor senki sem fenyegetett az Uniótól való elszakadással. "Mindannyian republikánusok vagyunk, és mindannyian föderalisták vagyunk" - mondta beiktatásakor Jefferson. A friss Alkotmány kiállta a próbát.
Andrew Jackson 1828-as elnöki kampánya is ebbe a sorba illeszkedik. Ő volt az első jelölt, aki hatalmas gyűléseket, fáklyás felvonulásokat tartott kampánya során, egyértelműen a fehér választók kegyeit keresve; ő maga déli politikus volt, rabszolgatartó, aki elnökségét is elsősorban arra használta, hogy az Unió egységét biztosítsa azokkal szemben, akik esetleg az elszakadást fontolgatnák.
A lényegi átalakulást hozó választások közé sorolják Abraham Lincoln 1860-as győzelmét, melyet az öt évig tartó és rendkívül sok áldozatot eredményező amerikai polgárháború követett.
Az egyik leghevesebb polgárháborús évben, 1864-ben megtartott kampány pedig valószínűleg a legkirívóbb módon volt rasszista az amerikai történelemben. Lincoln-t ellenfelei egyszerűen csak úgy nevezték, hogy „Abraham Africanus az első”.
Ide sorolható Franklin Roosevelt 1932-es „New Deal választása”, csakúgy, mint az 1960-as Kennedy-Nixon kampány, amelynek középpontjában JF Kennedy katolikus vallása és az első televíziós vita állt.
Kevésbé ismert az 1964-es Johnson-Goldwater-választás, amelynek során az LBJ az állampolgári jogokat nemzeti kérdéssé tette, Goldwater pedig egyfajta modern konzervativizmust képviselt, amelyet később Ronald Reagan át is ültetett a gyakorlatba.
Oroszország több mint 70 állatot, köztük egy afrikai oroszlánt, két barnamedvét és 45 fácánt szállított az észak-koreai főváros, Phenjan állatkertjébe.
