1p
Októberben csaknem 700 vállalattal lett szegényebb a térség.
A spanyol és a katalán regionális kormány közötti párbeszédet sürgetik tüntetők a barcelonai városháza előtti Sant Jaume téren 2017. október 7-én, hat nappal a Katalónia függetlenségéről rendezett népszavazás után. (MTI/AP/Emilio Morenatti)

A spanyol kereskedelmi nyilvántartó igazgatója, Ana del Valle elmondása szerint ebben a hónapban 691 cég helyezte át a társasági székhelyét Katalóniából valahova máshova Spanyolországon belül. Ez azt jelenti, hogy október 2 hete alatt annyi cég lépett meg a térségből, mint tavaly egész évben összesen.

A spanyol kormány még október 6-án fogadott el egy rendeletet, amely megkönnyítette a cégmigrációs folyamatot, így a részvényesi közgyűlés jóváhagyása nélkül a cégek igazgatótanácsa is dönthet a székhely megváltoztatásáról. A legtöbben, 212 cég, október 9-én hozták meg a döntést, egy nappal a katalán parlament rendkívüli ülése előtt, amelytől sokan azt várták, hogy kinyilvánítják Katalónia függetlenségét. Az igazgató szerint a vállalatok a jogbiztonságra hivatkozva távoznak Katalóniából.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért zsarolhatta meg az MNB volt alelnöke az Erste vezérét
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:03
Simor András megkritizálta a Matolcsy György vezette jegybankot, ezért kellett mennie.
Makro / Külgazdaság Egyre kevesebb magyar dolgozik a friss adatok szerint
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 08:30
A munkanélküliek száma 219 ezer fő.
Makro / Külgazdaság Már a svájci jegybank sem a régi
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 08:18
Újra veszteséges lett a devizapiac pánikszobája.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megdrágult a tengeri szállítás, vagyonokat kérnek a konténerhajóktól
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 17:09
Egyes hajók áthaladási foglalásáért a Panama-csatornán több mint egymillió dolláros (312 millió forint) díjat fizettek a közelmúltban árverésen – közölte csütörtökön a Panama-csatorna Hatóság, hozzátéve, hogy a szokatlanul magas árak inkább a kereslet ideiglenes emelkedését tükrözik, és nem tartós torlódást a csatornán.
Makro / Külgazdaság Kapcsoljuk Pogátsa Zoltánt – a Klasszis Klub stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 15:11
A közgazdásszal, szociológussal a Soproni Egyetem docensével való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG