1p
A román határon nincs különösebb helyzet, Szerbia felé viszont meg kell erősíteni a kerítést. Lázár szerint erőszakosabbak lettek a migránsok.

A legutóbbi kormányülésen is volt szó az illegális bevándorlásról - az eredményekről Lázár János beszámolt a csütörtöki Kormányinfón. A miniszter elmondta: ma Magyarországra a szerb határ felől van a legnagyobb illegális bevándorlási nyomás. Románia felől nem érzékelhető ilyesmi, ezért ezen a határszakaszon egyelőre mégsem épít kerítést a kormány, a szerb határon viszont megerősítik a védelmet – ezen a részen ugyanis fokozódott a nyomás az elmúlt hetekben Lázár szavai szerint.

A miniszter arról is beszélt: mostanában erőszakosabban lépnek fel a migránsok, ahogy a kiskunhalasi menekülttáborban is erőszakos cselekményekről számolt be (az ott elhelyezett mintegy 300 menekült a zárt körülményeket és a lassú ügyintézés miatt tüntetett)  – bár a legutóbbi körmendi fiaskó óta nehéz tisztán látni a kormány ilyen rémhírei esetében.

Lázár János újra megerősítette azt is: Magyarország nem fogad vissza senkit nyugatról - ők ugyanis nem itt, hanem Görögországban léptek be az unió területére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság A japán jegybank 30 éves csúcsra emelte a kamatokat, további szigorítást jelzett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:40
A Japán Jegybank (Bank of Japan, BOJ) pénteken 30 éve nem látott szintre emelte az irányadó kamatokat, újabb mérföldkőhöz érve a több évtizedes, rendkívül laza monetáris politika és a közel zéró hitelköltségek felszámolásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG