Egy-két oldalba sűrítve összefoglalva is bemutatja a mintegy 17 ezer milliárdnyi közpénz felhasználását - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára.
Banai Péter Benő arra a felvetésre, hogy a nyilvánosságot jobban be kellene vonni a büdzsébe és erősíteni kellene a parlament ellenőrző szerepét, elmondta, hogy az erről szóló jelentést készítő civil szervezet, csak az unió összes tagállamának felét tekintette át.
Vagyis nem az utolsó, csak középmezőny
Így az a megállapítás, hogy az uniós országok közül Magyarországon a legrosszabb a költségvetési átláthatósági helyzet, félrevezető - mondta. A két évvel ezelőtti adatokból készített vizsgálat alapján az intézet 102 országból a 60. helyre sorolta Magyarországot, most pedig a 45. helyre, meglehetősen szubjektív tényezők alapján.