2p
Kína ipari termelése egyre lassabban nő, ami akár az év végére kitűzött GDP-növekedést is alááshatja.


A novemberi kínai ipari termelés 0,52 százalékkal nőtt októberhez viszonyítva havi összevetésben, amikor ugyancsak 0,52 százalék volt a bővülés üteme szeptemberhez képest. A kínai statisztikai hivatal pénteken közölt adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom 11,7 százalékkal nőtt éves összevetésben az októberi 11,5 százalék után. Havi szinten a növekedés 0,89 százalékra lassult az októberi 0,98 százalékról.

A hivatalos terv szerint 2014-ben 7,5 százalékkal nő a kínai hazai össztermék (GDP), azonban egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy ez teljesül.

A kínai kormány már gazdaságélénkítő lépéseket tett, de a GDP-növekedés így is 7,3 százalékra lassult 2014 harmadik negyedévében. Az éves terv teljesüléséhez a negyedik negyedévben 7,8 százalék körüli növekedés kellene.

A jegybank november 21-én a piacok nagy meglepetésére kamatot mérsékelt, és jelezte, hogy a következő hónapokban további csökkentések várhatóak. Ezzel el akarják kerülni azt a kockázatot, hogy túl hirtelen fékeződjön le a gazdaság növekedése.

Nem csak az ipari termelés lassulása okozhatja a kitűzött GDP-növekedés csúszását: a legutóbbi vámstatisztikák szerint novemberben a kínai import és export mértéke is elmaradt a várttól: az export 4,7 százalékot nőtt, az import viszont 6,7 százalékot esett, szemben a várakozásokkal, amelyek 8 és 3,8 százalékos növekedésre számítottak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG