2p
Döntő lesz az eurózóna pénzügyminisztereinek szombati tanácskozása.
Vajon megegyeznek? EPA/ANDREA BONETTI

Minden erőfeszítést meg kell tenni, hogy sikerüljön megállapodni Görögországgal az Athén által a mentőcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletének lehívásához szükséges reformintézkedések meghozataláról - közölte az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóján péntek hajnalban a német kancellár. Angela Merkel ismételten megerősítette, hogy az egyeztetések jelenlegi szakaszában nincs szó adósság-elengedésről.

Miről nem hajlandók tárgyalni?

A második program van folyamatban, először ezt kell lezárni, és most látnunk kell, hogy Görögország miként tud ennek a lehető legjobban megfelelni. A programban meghatározott mennyiségű forrás áll rendelkezésre. Készül egy javaslat a hitelezést bonyolító intézmények részéről, de arról nincs szó, hogy további forrásokat keresnénk Görögország számára - fejtette ki a német kormányfő, aki arról is beszélt, hogy az állam-, illetve kormányfők nem avatkozhatnak be a technikai egyeztetésekbe, amelyekre a pénzügyminiszterek is támaszkodnak.

"Ez (a technikai munka) nem az állam-, illetve kormányfők feladata" - szögezte le Merkel. Alekszisz Ciprasz görög kormányfő gyakorlatilag megállás nélkül a legfelső politikai szintre akarja vinni országa kérdését, de ezen a téren hónapok óta falakba ütközik.

Már nagyon szeretnék, ha vége lenne

Francois Hollande francia elnök életbevágónak nevezte a szombati pénzügyminiszteri tanácskozást. Matteo Renzi olasz miniszterelnök közölte: támogatja a görög kormány erőfeszítéseit a megoldás megtalálására. "Remélem, hogy szombat lesz az utolsó 'görög' nap, és megszületik a megállapodás" - fogalmazott az olasz miniszterelnök.

Nagyon fontos Merkelnek a megállapodás

A görög megállapodás elhúzódása már nyugtalanítja Washingtont, ezért a szócsövén keresztül figyelmeztető jelzést küldött Berlinnek. Merkelnek a New York Times szerint be kell bizonyítania, hogy vezető pozíciót vállal föl a világpolitika színpadán és van víziója az egységes EU számára. A német konzervatív sajtó is azon a véleményen van, hogy Athén döntheti el Merkel politikai hagyatékát. A Privátbankár elemzését itt olvashatja >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG