4p

Romániában május végén és június elején is folytatódni fog az oktatásban dolgozók sztrájkja annak ellenére, hogy a Ciucă-kabinet érdemi béremelési javaslattal állt elő.

Romániában jövő héten is folytatódik az oktatásban dolgozók tiltakozása; bár a bukaresti kormány vasárnap újabb bérpótlékokra tett ígéretet, a tanügyi szakszervezetek nem fogadják el az újabb ajánlatot – jelentette be Marius Nistor szakszervezeti vezető.

Az egyik legnagyobb romániai tanügyi szakszervezeti szövetség vezetője a News.ro hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a vasárnapi bejelentés nem jelent lényegi változást a korábbi ajánlatokhoz képest, amelyeket már visszautasítottak a szakszervezetek. Kifejtette: jövő héten is folytatódik a sztrájk, és kedden a Bukarestbe tervezett nagyszabású tiltakozóakciót is megtartják, melyre húszezer pedagógust várnak, illetve más városokban is lesznek megmozdulások.

Bukarest mellett több romániai városban is lesznek megmozdulások. Fotó: MTI / EPA / Robert Ghement
Bukarest mellett több romániai városban is lesznek megmozdulások. Fotó: MTI / EPA / Robert Ghement

Marius Nistor szerint attól sem zárkóznak el, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalások sikertelensége esetén a pedagógusok bojkottálják az év végi vizsgáknak – a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának és a középiskolát végzők érettségijének – a megtartását. Az erre vonatkozó kérdésre kifejtette: amíg a román kormány így viszonyul a pedagógusok panaszaihoz, „bármi elképzelhető”. Úgy vélte, a Ciucă-kabinet alig emelte vagy csupán átkeresztelte az eddigi bérpótlékokat, lényegi váltázás nem történt, holott a pedagógusok valós béremelést várnak.

A bukaresti kormány újabb ajánlatát Dan Cărbunaru kormányszóvivő ismertette vasárnap. A News.ro beszámolója szerint elmondta: a kormány közvitára bocsájtott egy új sürgősségi kormányrendeletet, amely szerint az oktatásban dolgozók októberben egy 1500 lejes (112 ezer forint) bérpótlékban részesülnek. Emellett a didaktikai és kisegítő személyzet júniusban egy 1000 lejes (75 ezer forint) bérpótlékot is kapna. A News.ro beszámolója szerint a tervezetet a pénzügyminisztérium honlapján tették közzé.

Cărbunaru szerint ily módon összesen 273 532 alkalmazottnak nőne a bére, az intézkedés pedig 723 millió lejes (54,4 milliárd forint) terhet jelent, melynek több mint felét uniós alapokból, a többit az állami büdzséből biztosítanák.

Az összeghez hozzáadódik még újabb 330 millió lej (24,7 milliárd forint), amelyet a kisegítő személyzet – portások, takarítónők stb. – béremelésére fordítanak egy pénteken jóváhagyott kormányhatározat értelmében. „Ez összesen 1,23 milliárd lejt (92,1 milliárd forint) jelent, ennyit különít el a kormány a tanügyi alkalmazottak jövedelmének növelésére” – idézte a kormányszóvivőt az Agerpres hírügynökség.

Elmondta továbbá, hogy hétfőn Marius Budai munkaügyi miniszter megkezdi az egyeztetéseket a tanügyi, majd az egészségügyi és a többi érintett szakszervezet képviselőivel az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről. A tárgyalásoknak a szerdai kormányülésig le kell zárulniuk, hogy július 15-ére elkészülhessenek az új bértáblák – tette hozzá.

Romániában hétfő óta sztrájkolnak a pedagógusok, akik utcai demonstrációkon követelnek legalább 25 százalékos bérfejlesztést, valamint törvényi garanciát arra, hogy béreiket a továbbiakban az infláció mértékében emeli a kormány. Munkaügyi konfliktust jelentett be a több mint százezer tagot képviselő Sanitas egészségügyi szakszervezet is, és hétfőn a Román Vasúttársaság (CFR) alkalmazottai is a szállításügyi minisztérium székháza elé vonulnak „a hatékonyságot elősegítő” béreket követelve.

A román kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői csütörtökön közölték: későbbi időpontra halasztják a kormányfőcserét, illetve a kabinet átalakítását, miután sikerült rendezni a társadalmi problémákat.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG