4p
Svédországban a legjobb megöregedni - ezt mutatja az idősek átfogó helyzetéről először elkészített globális lista, amelyen Magyarország a 91 ország közül a negyvenedik helyet foglalja el. A dokumentum előrejelzése szerint 2050-re a világ 60 éven felüli lakosságának létszáma felülmúlja majd a 15 éven aluliakét.

Az ENSZ Népesedési Alapja és a HelpAge International nevű idősek érdekvédelmével foglalkozó nemzetközi szervezet első ízben adta ki kedden, az idősek világnapján a Föld lakosságának elöregedésével foglalkozó The Global AgeWatch Index-jelentését. A dokumentum az idősek társadalmi és gazdasági jóléte alapján rangsorolja helyzetüket a világ 91 országában, így a Földön élő 900 millió idős ember 89 százalékának helyzetéről nyújt átfogó képet.

Jövedelembiztonság szempontjából jó helyen állunk

Magyarország a vizsgált összes mutató alapján negyvenedik a Global AgeWatch Indexben. A térség országai közül a szomszédos Szlovákia a 47., Románia a 48., míg Ausztria a 11., Csehország pedig a 25. helyen áll. A jelentés szerint Magyarországnak jó a helyezése (19.) a jövedelembiztonság területén, amit a dokumentum annak tulajdonít, hogy az idősek zömének van nyugdíja és kevesen tartoznak az elszegényedettek közé. Egészségügyi téren azonban az 57. helyre sorolták az országot, amely az Európai Unión belül viszonylag alacsony helyezés, és az idősek foglalkoztatási aránya szintén alacsonyabb a többi uniós országhoz képest. A hatvanévesek és azon felüliek között viszont Magyarországon elég nagy, 88 százalék a magas képzettségűek száma.


A dokumentum szerint a gazdag nemzetek általában jobban felkészültek: a globális ranglistát Svédország vezeti, amelynek nyugdíjrendszere éppen centenáriumát ünnepli, és mind a társadalmi támogatás, mind az iskolai végzettség, mind az egészségügyi feltételek biztosítása tekintetében kiemelkedik a többiek közül. Az élbolyban szerepel Norvégia, Németország, Hollandia és Kanada is. Az Egyesült Államok a nyolcadik helyen áll.

A pénz nem minden

A világ gyorsan öregszik - a hatvan éven felüliek száma máris meghaladta az öt éven aluliakét, és 2050-re felülmúlja a 15 éven aluli gyerekekét. Az öregedés témája ugyanakkor folyamatosan kiszorul a globális és a nemzeti napirendi kérdések közül - idézte a The Daily Telegraph online kiadása Silvia Stefanonit, a HelpAge International vezetőjét.

A nonprofit szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy sok kormány nem foglalkozik az elöregedő lakosság problémájával. A jelentés kiemelte, hogy a leggyorsabban öregedő országokban, Jordániában, Laoszban, Mongóliában, Nicaraguában és Vietnámban, amelyek a ranglista második felében szerepelnek, 2050-re megháromszorozódik az idősek száma.

A jelentésből az is kiderül, hogy a korlátozott forrásokkal rendelkező, szegényebb országokban nem feltétlenül rosszabb az idősek helyzete, az utóbbi két évtizedben ugyanis például Ázsia, Afrika és Latin-Amerika egyes országaiban komoly lépéseket tettek a kormányok a nyugdíjaskorúak gazdasági és egészségügyi körülményinek javításáért. A pénz nem minden - olvasható a jelentésben, amelynek szerzői rámutatnak arra, hogy a fejlett gazdaságú G20-ak országai is szóródnak a listán, továbbá, hogy a közéjük sorolt Brazília (31.), Oroszország (78.), India (73.), Kína (35.) és Dél-Afrika (65.) lejjebb szerepel az indexben, mint Uruguay (23.) és Panama (30.).

A legöregebb kontinens

A Global AgeWatch Index összeállítói felhívták a figyelmet arra, hogy az idősek számának emelkedése gazdasági és társadalmi következményekkel jár, amelyekre a világnak fel kell készülnie. A jelentésben hangsúlyozták, hogy a felkészülést nem lehet elég korán kezdeni.

A kontinensek közül Európában a legmagasabb a hatvan éven felettiek aránya: a földrész teljes lakosságának 22 százaléka. 2050-re ez az arány várhatóan 34 százalékos lesz, így továbbra is Európa marad a "legöregebb" kontinens. A régión belül 2050-re Dél-Európa lakosságának várhatóan 38 százaléka lesz 60 éven felüli, Nyugat-Európáé 34 százalékban, Kelet-Európáé 33 százalékban, Észak-Európáé pedig 30 százalékban lépi túl a hatvanat.

Az index készítői jelezték, hogy ezentúl évente közzéteszik újabb jelentésüket, amelyet idővel minden országra szeretnének kiterjeszteni, és az adatokat nemenként is bontani akarják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG