2p
Elmekórtani okokra visszavezethető incidensként és nem terrortámadásként kezeli a rendőrség a pénteken Manchester belvárosában elkövetett késes támadást.
A támadás helyszíne. EPA

Az incidens, amelyben öten sebesültek meg, az Arndale Centre bevásárlóközpontban történt.

A gyanúsított egy nagy késsel a kezében ment be a bevásárlóközpontba, ahol az őt megállítani próbáló két fegyvertelen rendőrre is rátámadt.

A rendőrök sürgős erősítést kértek, és a támadót az öt percen belül kiérkező fegyveres egységek a bevásárlóközponton kívül, egy közeli utcában elektromos sokkolóval leterítették.

Elmekórtani okok

A negyvenes éveiben járó férfit először személyek ellen irányuló súlyos erőszakcselekménnyel gyanúsították, majd a fogva tartás jogcímét terrorcselekmény előkészítése, illetve terrorcselekmény elkövetésére tett kísérlet gyanújává minősítették át.

Szombat hajnalban azonban a manchesteri rendőrség közölte, hogy az elkövetőt az időközben elvégzett szakorvosi vizsgálat alapján immár az elmekórtani okokra visszavezethető incidensekről intézkedő törvény alapján tartják fogva. A törvény lehetővé teszi a hatálya alá eső gyanúsítottak kötelező kórházi kezelését rendőrségi őrizet alatt.

Kórházban ápolják a sérülteket

A szombat hajnali rendőrségi közlemény szerint folyik a vizsgálat a támadás indítékainak feltárására. A manchesteri rendőrség közölte: nem hiszi, hogy a késes támadásnak az őrizetbe vett gyanúsítotton kívül bárki más részese lett volna, és azt sem, hogy szélesebb körű fenyegetéstől kellene tartani. Az öt sebesült közül hármat kórházba szállítottak.

Russ Jackson, a manchesteri rendőrség főparancsnok-helyettese péntek esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a kórházi kezelésre szorulók "csúnya" sérüléseket szenvedtek, de egyikük sincs életveszélyes állapotban.

Az incidensnek nincs halálos áldozata.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG