2p

Az Európai Unió újabb szankciós csomagra készül, amely annak ellenére, hogy a magyar kormány ezekből itthon belpolitikai gumicsontot alkotott, továbbra sem érinti azokat a területeket, amely miatt magyar vétó fenyegetne. Többek között erről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli Monitor című műsorában.

Két forró témáról is beszélt Király Béla kollégánk hétfőn a Trend FM műsorában. Az egyik az aktuális helyzetben a gázellátás lehetséges nehézsége volt. A múlt héten felrobbantott Északi Áramlat 1-es vezeték miatt ugyanis Nyugat-Európa ellátása elvileg ugyan nehezebb lesz, a gyakorlatban viszont az oroszok egy ideje nem küldtek ezen a vezetéken gázt, így valós kiesésről nem beszélhetünk. Az uniós országok eredményesen pótolták eddig a kieső mennyiséget, köszönhetően annak, hogy a korábbiaknál sokkal több LNG érkezett Nyugat-Európába, de növelte a szállításait Norvégia, Azerbajdzsán és az észak-afrikai térségből is a korábbiaknál több gáz érkezett. Ezek és a sérült vezetékek miatt az oroszok pozíciója sokkal kisebb lett, és a zsarolási potenciáljuk is csökkent. Ráadásul a következő években aligha fogják tudni a most elvesztett pozícióikat visszaszerezni, hiszen az egy évvel korábbi 40 százalékos szinthez képest mostanra csupán az európai ellátás 7-9 százalékát biztosítják az oroszok.

A fentiek mellett szóba került az újabb uniós szankciós csomag, amely ugyan tartalmaz energetikai pontokat, azok a propagandában szereplő területeket nem érinti. Így amennyiben elfogadják a nyolcadik szankciós csomagot, a földgáz importját és a polgári célú atomenergiát ez sem fogja korlátozni. A magyar ellátásbiztonság szempontjából az uniós szankcióknál sokkal nagyobb kockázatot hordoz az, hogy a hazai fogyasztás csökkentése kapcsán nem történtek hatékony lépések, és például a magyarországi épületállomány továbbra is nagyon pazarló. Rengeteget lehetne azon például spórolni, ha a hazai lakások energetikailag felújítanák és leszigetelnék.

A teljes adás itt hallgatható meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG