3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Központi Statisztikai Hivatal szerda reggeli közlése szerint 2025-ben a költségvetés hiánya GDP-arányosan 4,7, az államadósság pedig 74,.6 százalék lett.

Az előzetes adatok alapján az egyenleg az előző évinél 126 milliárd forinttal kedvezőbb, GDP-arányosan közel 0,5 százalékponttal javult.

Az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak. A kormányzati szektor hiánya 4059 milliárd forint, a GDP 4,7 százaléka volt. A kormányzati szektor adóssága – a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján – 2025 végén 64 912 milliárd forint, a GDP 74,6 százaléka volt.

A 2025-ös évben az alszektoros egyenlegek a következőképpen alakultak. A központi kormányzat hiánya 4174 milliárd forintot mutatott, míg a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítási alapok 49 és 66 milliárd forintos többlettel rendelkeztek. 2025. IV. negyedévében a központi kormányzat 1791 milliárd forint, a helyi önkormányzatok 104 milliárd forint hiánnyal, a társadalombiztosítási alapok 37 milliárd forint többlettel rendelkeztek.

2025-ben a kormányzati szektor bevétele 37 082 milliárd forint, kiadása 41 141 milliárd forint volt.

2025-ben 2024-hez képest:

  • A bevételek 2706 milliárd forinttal, 7,9 százalékkal nőttek. A legnagyobb értékkel, 966 milliárd forinttal, 6,9 százalékkal a termelési és importadók emelkedtek, azon belül az áfa-bevételek 823 milliárd forinttal, 11,0 százalékkal nőttek. A társadalombiztosítási hozzájárulások 776 milliárd forinttal, 9,2 százalékkal haladták meg az előző évi értéket. A jövedelemadó-bevételek 374 milliárd forintos, 6,1 százalékos növekedést mutattak. Az egyéb bevételek 584 milliárd forinttal, 10,1 százalékkal emelkedtek.
  • A kiadások 2580 milliárd forinttal, 6,7 százalékkal emelkedtek. A bővülés mértéke a kifizetett munkavállalói jövedelem esetében 891 milliárd forint, 10,6 százalék volt. A pénzbeli társadalmi juttatásokat illetően a növekedés mértéke 671 milliárd forint (7,6 százalék), a folyó termelőfelhasználást illetően 468 milliárd forint (6,8 százalék) volt. A kamatkiadások 659 milliárd forinttal, 16,6 százalékkal csökkentek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 246 milliárd forinttal, 6,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 1455 milliárd forinttal, 21,0 százalékkal emelkedtek.

2025 IV. negyedévében 2024 azonos időszakához képest:

  • A kormányzati szektor hiánya 1858 milliárd forint, a GDP 8,3 százaléka volt. A 79 milliárd forinttal nagyobb hiány GDP-arányosan 0,1 százalékponttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
  • A bevételek 974 milliárd forinttal, 10,8 százalékkal nőttek.
  • A kiadások 1053 milliárd forinttal, 9,8 százalékkal emelkedtek.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG