1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Évekig nem fizetett adót Timothy Geithner, akit Barack Obama megválasztott amerikai elnök kormánya egyik legfontosabb posztjára, a pénzügyminisztérium élére szemelt ki.

Geithnerről - aki jelenleg a New York-i szövetségi tartalékbank elnöke, korábban, még a Clinton-kormány idején vezető pozíciókat töltött be a washingtoni pénzügyminisztériumban és a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) - a keddi szenátusi meghallgatáskor kiderült, hogy 2001 és 2004 között nem fizetett be 34 ezer dollár adót.

Geithner kongresszusi megerősítése sima ügynek látszott, így viszont nehézségek merülhetnek fel; Obamának, aki az új gazdasági ösztönző csomagról igyekszik a héten meggyőzni a törvényhozást, a kellemetlen üggyel is foglalkoznia kell. Obama kedden ismét támogatásáról biztosította a bankvezetőt. Leendő szóvivője, Robert Gibbs pedig kijelentette: Geithner "karrierjét országunknak szentelte, becsülettel, intelligens módon és kiválóan szolgált (...)". Mint mondta, erre a szolgálatra nem vetülhet árnyék, a hibákat azonnal kijavította, amint tudomást szerzett róluk.

Geithner néhány nappal azelőtt fizette ki az elmaradt adókat, hogy Obama novemberben bejelentette, őt választja miniszternek. Az adóhátralékra akkor derült fény, amikor Obama csapata átvilágította a jelöltet. Geithner egyebek között nem fizetett ki 15 ezer dollár adót keresete után, amikor 2001 és 2003 között az IMF-nél dolgozott, pedig hátralékáról értesítette őt az adóhatóság. Évekig elmaradt a társadalom-, illetve nyugdíjas egészségbiztosítási adó befizetésével is. Az is kiderült, hogy 2004 és 2005 között egy olyan bevándorolt házvezetőnőt alkalmazott, akinek néhány hónapig nem volt érvényes munkavállalási engedélye. Obama szóvivője szerint Geithner erről sem tudott.

A szenátus demokrata vezetői jelezték, hogy Geithner megerősítése körül nem lehet gond. Harry Reid többségi frakcióvezető azt mondta, egyáltalán nem aggódik, Geithner rendkívül alkalmas a pénzügyminiszteri posztra. A 47 éves Geithner a második olyan Obama-jelölt, akinek a személye körül gondok adódnak. A kereskedelmi miniszteri posztra kiválasztott Bill Richardson új-mexikói kormányzó egy szövetségi vizsgálat miatt visszavonta jelölését január 4-én.

Az Obama-terv csak az első lépés
Erős idegzetűeknek: a vihar csak most kezdődik
Bush utoljára beszélt
Nem mindenkinek tetszik Obama 300 milliárdja 

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG