1p
Csökkent márciusban az euróövezeti és az uniós kiskereskedelmi forgalom is.

Az idén márciusban februárhoz képest 0,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom a 17 tagú euróövezetben és 0,2 százalékkal a 27 tagú Európai Unióban - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.

Februárban az előző havihoz képest az euróövezetben 0,2 százalékkal csökkent, az EU-ban viszont 0,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom.

Az egy évvel korábbihoz képest az euróövezetben 2,4 százalékkal, az EU-ban 1,6 százalékkal volt kisebb a kiskereskedelmi forgalom márciusban.

Sok országban vásároltak kevesebbet

A márciusi adatokat szolgáltató országok közül tizennégyben csökkent és hétben emelkedett a kiskereskedelmi forgalom. A legnagyobb csökkenést, 10,5 százalékosat Spanyolországban, Szlovéniában (7,7 százalék) és Portugáliában (5,9 százalék) regisztrálták.

A kiskereskedelmi forgalom márciusban Lettországban (8,8 százalékkal), Litvániában (4,5 százalékkal) és Svédországban (3,0 százalékkal) emelkedett.

Ahogy a Privátbankár beszámolt róla, Magyarországon 2,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest márciusban. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG