4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Zelenszkij szerint egy dandárnyi orosz eset el Avgyijivkánál.

Németország leszállította a harmadik Iris-T típusú német légvédelmi rakétarendszer-üteget Ukrajnának - közölte pénteken a berlini védelmi minisztérium. A tájékoztatás szerint a három indítóberendezésből, radarállomásból, áramfejlesztőből és légkondicionálóból, valamint a fegyverrendszerhez tartozó rakétákból álló üteget a héten adták át az ukrán erőknek. A kijevi vezetés ezen felül alkatrészeket, illetve logisztikai-műszaki támogatást is kapott a legutóbbi szállítmánnyal.

Patriot üteg működés közben. Ebből is több kellene az ukránoknak. Fotó: Department of Defense
Patriot üteg működés közben. Ebből is több kellene az ukránoknak. Fotó: Department of Defense

  • A német védelmi tárca közleménye szerint Németország ezzel is hozzájárul a polgári lakosság, a létfontosságú infrastruktúra, valamint az ukrán katonák védelméhez, különös tekintettel a küszöbön álló télre, amikor ismét az ukrán infrastruktúra elleni fokozott orosz támadásokkal kell számolni.
  • A gyártó, a Diehl Defence vállalat adatai szerint az Iris-T közepes hatótávolságú föld-levegő változata (SLM) repülőgépek, helikopterek, manőverező robotrepülőgépek, valamint rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen nyújt védelmet. A rakétarendszer 40 kilométeres hatótávolságban legfeljebb 20 kilométeres magasságig képes repülő célokat megsemmisíteni.
  • Oroszország már legalább egy dandárnyi katonát veszített a Donyeck megyei Avgyijivka ostroma közben - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Rishi Sunak brit miniszterelnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetése során az ukrán elnöki iroda közleménye szerint. "Oroszország továbbra is az egész Donbasz elfoglalására törekszik. A megszállók többször is megpróbálták bekeríteni Avgyijivkát, de katonáink minden alkalommal megállították és visszaverték őket, fájdalmas veszteségeket okozva nekik" - idézte az elnöki iroda Zelenszkijt az államfő hivatalos honlapján közzétett közleményben.
  • Az orosz megszállás alatti, Donyeck közelében fekvő ipari várost az utóbbi hetekben heves ostrom alá vette az orosz hadsereg. A brit miniszterelnökkel folytatott megbeszélése során Zelenszkij megerősítette, hogy a fekete-tengeri gabonafolyosó minden orosz fenyegetés ellenére továbbra is működik.
  • Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter a Facebookon közölte, hogy péntekre virradó éjszaka az orosz csapatok rakétatámadást indítottak a harkivi régióban lévő Izjum város tűzoltósági épülete ellen, a támadásban nyolc tűzoltó sérült meg, négyen közülük kórházba kerültek. Hozzátette, hogy károk keletkeztek az épületben és 13 berendezés rongálódott meg.
  • Az ukrán légierő a Telegramon arról számolt be, hogy az orosz hadsereg hat támadó drónnal és egy Iszkander-M rakétával támadta éjszaka Ukrajnát, az ukránok viszont öt Sahid típusú drónt megsemmisítettek. Az ukrán vezérkar pénteki helyzetjelentésében azt írta, hogy Oroszország ukrajnai embervesztesége mintegy 560-nal 297 680-ra nőtt, az ukrán erők az elmúlt nap során megsemmisítettek egyebek mellett négy harckocsit és hét tüzérségi fegyvert.
  • Az orosz fegyveres erők az elmúlt hét folyamán tizenkilenc alkalommal hajtottak végre csoportos csapást precíziós fegyverekkel és drónokkal ukrán tüzérségi lőszerraktárak, tengeri drónok tárolóhelyei, katonai repülőterek infrastruktúrája, valamint üzemanyag- és kenőanyagraktárak ellen - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. Az összefoglaló azt állította, hogy október 1-je óta az orosz fegyveres erők vadászrepülőgépei és légvédelmi eszközei az ukrán légierő 31 repülőgépét és három helikopterét semmisítették meg: 20 Mig-29-est, nyolc Szu-25-öst, egy Szu-24-es, két L-39-est és három Mi-8-ast.
  • A moszkvai katonai tárca szerint az elmúlt hét folyamán 208 ukrán drónt, 19 HIMARS- és négy Uragan-rakétát, két ATACMS operatív-taktikai rakétát, két Neptun hajóelhárító rakétát, hat HARM radarelhárító rakétát, nyolc JDAM irányított légibombát és egy földi célpontok megsemmisítésére átalakított S-200-as légvédelmi rakétát fogtak el.
  • Az oroszok szerint az ukrán fegyveres erők volt katonáiból alakult Bogdan Hmelnickij önkéntes zászlóalj csatlakozott az orosz Kaszkad műveleti-harci alakulathoz. Andrij Tiscsenko, az alegység parancsnoka elmondta, hogy a katonák az esküt a kiképzés végén fogják letenni. (MTI/UNN)
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG