3p
Az elmúlt időszak súlyos merényletei után Németország kénytelen terrorellenes intézkedéseket bevezetni, de a konkrét lépésekről komoly viták vannak a politikai erők között. Vitatkoznak az orvosi titoktartásról, a burka viseléséről, de abban egyetértenek, hogy a rendvédelmet komolyan meg kell erősíteni, a beszivárgott terroristákat pedig időben elkapni.

Az intézkedéseket a német belügyminiszter, Thomas de Maiziere jelentette be. A legfontosabb lépések a külföldi bűnözők gyorsított kitoloncolása és a rendőrség ellátása többlet személyzettel, felszereléssel és térfigyelő eszközökkel. A belügyminiszter azt is javasolja, hogy azoktól a kettős állampolgároktól, akik más országban terrorista egységekben harcolnak vagy ott harci cselekményeket folytatnak, vegyék el német állampolgárságukat. Ez a javaslat Franciaországban is felmerült, de ott egyelőre nem hagyta jóvá a parlament.

Thomas de Maizière (fotó: Wikimedia Commons, A. Savin)

Ami megvalósul és ami nem

Az országból való kitiltással kapcsolatban a belügyminiszter elmondta, hogy egy percig sem maradhat Németországban, aki oda hamis dokumentumokkal jutott be. A személyzet bővítése 4600 embert jelentene, ebből 3250 az új rendőrök száma. A városokban sűríteni akarják a térfigyelő kamerákat, hogy szinte minden érdemi közterület belátható legyen (ez Londonban is sokat segített 2005-ben a metrón és buszokon elkövetett merényletek elkövetőinek gyors elfogásában).

De Maiziere ugyanakkor nem akarja tiltani a burka viselését, és az orvosi titoktartást sem akarja korlátozni. Kereszténydemokrata kollégái sürgetnék a burka betiltását, de a belügyminiszter válasza erre az volt, hogy nem lehet mindent betiltani, amit ellenzünk. A pártok között is erős megosztottság van több kérdésben, ami részben a jövő évben esedékes parlamenti választások előtti kampányhelyzetre vezethetők vissza.

A veszélyes elmeállapotúak

Az orvosi titoktartás kérdése egy bonyolult ügy, mert azt alapvetően az alkotmány írja elő, és aki megszegi, akár egy évig terjedő szabadságvesztést is kaphat. De Maizier mindazonáltal vezető orvosokkal tárgyal arról, hogy lehetne mégis megoldani, hogy a veszélyes, terrorcselekményre hajló elmeállapotú pácienseket jelentsék a rendőrségnek.

Az elmúlt esetben három eset is volt, amikor az elkövető mentálisan instabil volt: az ansbachi öngyilkos, aki 15 embert sebesített meg, a müncheni lövöldöző, aki 9 embert ölt meg, és a legnagyobb tömeggyilkos, az egyébként német születésű Andreas Lubitz, a Germanwings pilótája, aki az utasokkal teli gépet az Alpoknak vezette.

Beszivárogtak

A bajor titkosszolgálatok helyettes vezetője Manfred Hauser a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy viszonylag magas az esélye egy német földön elkövetett komolyabb merényletnek. Hozzátette, hogy ügynökei több száz olyan bejelentést vizsgálnak, mely szerint az Iszlám Állam csoportokat küldött Németországba menekülteknek álcázva. Kétségkívül visszamenőleg is meglehetősen felelőtlennek tűnik az a gyakorlat, hogy a menekülteket komoly ellenőrzés nélkül engedték be az országba.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG