2p
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a fővárosi önkormányzat és a Mol. A Bubit is tovább fejlesztenék.
Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója és Tarlós István főpolgármester (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Az erről szóló dokumentumot Tarlós István főpolgármester és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója írta alá.

Komoly buszfejlesztésben gondolkodnak

Az aláírás előtt Tarlós István azt mondta, hogy elsősorban a közlekedés és a környezeti problémák kezelésének területén tudnak együttműködni. A tömegközlekedést érintve az elektromos buszok területén meg kívánják fontolni, hogy milyen mértékű és volumenű együttműködésre lesznek képesek. Továbbá elindult a gondolkodás egy nagy volumenű elektromosjármű-töltőállomásrendszer kialakítása érdekében.

Az energetika terén is terveznek együttműködést, mert Budapest energiahatékonyságát növelni kell, és ehhez például az épületállomány energetikai felmérését és az energia fogyasztás optimalizálást el kell végezni. Ezt a Mol nélkül nagyon nehezen tudnák megtenni.

Együtt kutatnának

A jelentős feladatok között sorolta még azt, hogy a budapesti energiatermelési, használati és hasznosítási tervet közösen akarják elkészíteni, valamint fontolgatják a közös részvételt nemzetközi kutatásokban.

Jönnek az elektromos Bubik?

A Mol Bubi kapcsán Hernádi Zsolt arról beszélt, hogy szükség van a rendszer további fejlesztésre, szerinte nem ördögtől való, hogy elektromos rásegítésű kerékpárokat is elérhetővé tegyenek.

Ma Budapesten körülbelül 1500 kerékpár van a Mol Bubi közösségi kerékpármegosztó rendszerben. Esős napokban több százan, jó időben, turistaszezonban több ezren is használhatják ezeket a kerékpárokat - mondta el.

Fotó: Privátbankár.hu

Hernádi Zsolt közölte azt is, hogy a Mol Limo rendszerében ma 100 elektromos és 200 benzines személyautó fut Budapesten, 2020 végéig az elektromosjármű-töltőállomáshálózat fejlesztésével le kívánják cserélni az állomány nagy részét elektromos autóra. A Mol Limóval ebben a cikkben részletesen is foglalkoztunk >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG