3p
Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben - a népszavazás körüli anomáliákat is igyekeznek felszámolni.
A vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kérdés benyújtására várakozók csoportja Budapesten, a Nemzeti Választási Iroda épületében 2016. február 23-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a parlament ülése hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az interpellációk és az azonnali kérdések hangozhatnak el. Az első ülésnap ezt követően kedden elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseinek vitájával érhet véget az esti órákban.

Kedd: a vasúttól a bürokráciacsökkentésig

A keddi szavazásokon összesen öt indítványt hagyhat jóvá a Ház, köztük például a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának újjáépítéséről szóló magyar-kínai kormányzati egyezményt, valamint a szövetkezeti és szociális tárgyú törvények legutóbb benyújtott módosításait. A határozathozatalokat követően további hat javaslatról kezdődhet általános vita, így egyebek mellett a kormány bürokráciacsökkentési programjának újabb lépéséről, valamint vízgazdálkodási és egészségügyi törvénymódosításokról.

Szerda: Lex Erdösiné és a kopaszok

Szerdán újabb hat indítvány kerül terítékre, köztük a népszavazási törvény módosítására vonatkozó előterjesztés, amelynek alapját a Nemzeti Választási Bizottság és a Nemzeti Választási Iroda javaslatai képezik, és a párhuzamos aláírásgyűjtés lehetővé tételével megszüntetné a korai versengést a népszavazás kezdeményezésekor.

A lényeg: ha egy adott témában már folyik az aláírásgyűjtés, attól még egy másik kezdeményező is megkezdheti az aláírásgyűjtést.

Akkor kell csak leállni, ha az egyik kezdeményező az azonos tárgykörben sikeresen összegyűjti a szükséges 200 ezer aláírást, és azokat az NVB hitelesíti is.

Így biztosan nem maradhat

Mint ahogy arról a Privátbankár is beszámolt, az MSZP februárban próbálta újra benyújtani az NVI-nél a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kérdését, aznap, amikor a Kúria visszadobta a korábban beadott kérdést. Az MSZP-s Nyakó Istvánt azonban beelőzte egy magánszemély, Erdősi Lászlóné. Az idős nő kezdeményezését 15-20 kigyúrt, kopasz férfi segítségével juttatták el az NVI-hez - a kezdeményezés leadásának botrányos körülményeiről itt írtunk.

Az NVB hitelesítette a kopaszokkal megtámogatott Erdösiné kezdeményezését. A Kúria szerint azonban Erdösi Lászlóné csak azért lehetett első az időbélyegzőnél, mert a nagydarab kopaszok jogellenesen megakadályozták Nyakó Istvánt. Az MSZP-sek így az elsők, és ráadásul a kérdésük is rendben van, népszavazásra bocsátható.

A népszavazási indítványok benyújtása körül nagyon nincsenek rendben a dolgok, erről az alábbi kép is tanúskodik: az NVI épületében a legutóbbi botrány egyik "főszereplőjét", az időbélyegző automatát áthelyezték a fal mellől középre, köré egy kört húztak - elvileg ezen kívül kellene várakozni, majd adott esetben belépni, beugrani, bevetődni, a szükséges dokumentumot érkeztetni. Nonszensz.

Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke várakozik a székház aulájának közepére kihelyezett időbélyegző mellett a Nemzeti Választási Iroda épületében 2016. április 6-án reggel. Az MSZP két napja ügyeletet tartott az NVI épületénél, várva a Kúria döntését a vasárnapi boltzárról szóló beadványokról.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG