3p
Az erősödő adótudatosságnak és a bővülő kedvezményeknek köszönhetően a személyi kedvezményt igénybevevők száma is egyre jobban nő.
Fotó: MTI

A kedvezmény visszamenőleg is jár, ezzel 2019. január 1-je óta már több mint 110 ezren éltek - tájékoztatott Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára. Az érintettek 2013 és 2017 közötti szja-bevallásaikat önellenőrizték, és részükre összességében 6,5 milliárd forintot utalt ki az adóhivatal.

Az idén évi 96 600 forint adókedvezmény jár azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek, és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít, így többek között a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek.

Bővülő lista

Tavaly számos női- és férfibetegséggel bővült a kedvezményre jogosító betegségek listája - részletezte a szabályokat az államtitkár, felidézve, hogy a jogszabályba 2019. január 1-jétől kerültek be az endometriózis, az emlőrák, a méhnyakrák, a petefészekrábetegségek és a férfi nemi szervek leggyakoribb daganatos megbetegedései. Míg 2010-ben 69 ezren vették igénybe a bizonyos betegségek után járó úgynevezett személyi kedvezményt, addig 2018-ben már 258 ezren.

A lakosság sokkal tudatosabb lett az adóügyeiben - hangsúlyozta Izer Norbert. Ezt igazolja a személyi kedvezményre vonatkozó statisztika is, egyebek között az, hogy 2010 óta jelentősen megnőtt a kedvezményt igénybevevők száma, és az is, hogy tavaly több mint 110 ezren visszamenőlegesen kérték vissza az adókedvezményt.

Már januárban is ketyeghet

A folyamatos tájékoztatások ellenére mégis lehet több tízezer olyan magánszemély, aki még az éves szja-bevallásában sem veszi igénybe ezt a kedvezményt. A hivatalos statisztikák például átlagosan 10-15 százalékra becsülik a laktózérzékenységben szenvedők arányát az Európai Unió tagállamaiban, és a becslések alapján endometriózisban több mint 100 ezer nő is érintett lehet hazánkban.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a havi 8050 forint levonását érdemes már az adóelőleg megállapításakor, a munkáltatónál nyilatkozattal kérni, így akár még a januári fizetés is magasabb lehet. A nyilatkozatot időben történő leadásával nemcsak a több fizetés garantált, hanem az is, hogy így elegendő lesz csak átnézni az adóhivatal által készített 2020-ról szóló bevallási tervezetet. Annak ugyanis, aki késve adja le nyilatkozatát, az adóbevallási tervezet adókedvezményre vonatkozó sorait módosítania kell.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG