Ahogy arról korábban beszámoltunk, Fellegi Tamás fejlesztési miniszter felajánlotta lemondását a kormányfőnek. A miniszter az IMF/EU-tárgyalások vezetésével indokolta távozását, az üzletemberből lett tárcavezető tulajdonképpen a kormány utazó nagykövete lesz, a pénzpiaci szereplőkkel a kormány gazdaságpolitikai terveit és elképzeléseit fogja megosztani - a delegációvezetői kinevezését tehát igen tágan értelmezi. Fellegi majd a hétvégén, a Brüsszelből hazatérő Orbán Viktorral egyeztet lemondásáról és utódlásáról. Vélhetően a kormányfő elfogadja a miniszter távozását, hiszen Fellegi hétfőn már Londonba utazik, hogy a hitelminősítőkkel tárgyaljon.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt. 
