2p
Az NGM közleménye szerint bővítenék a szolgáltatási szektort is.

Ulrich Grillo, a Német Iparszövetség (BDI) elnöke szerint Magyarországon minden feltétel adott ahhoz, hogy a német iparkamara magyarországi befektetésekre bátorítsa a német vállalkozásokat - közölte a Privátbankárral a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Varga Mihály a találkozón azt mondta, hogy a német vállalkozásoknak és befektetéseknek igen jelentős szerepük volt abban, hogy Magyarországon megtörtént a gazdaság konszolidációja. Magyarország számára alapvető fontosságú a német gazdaság teljesítménye.

Bővítenék a szolgáltatási szektort

A miniszter szerint az ország legfontosabb kereskedelmi partnere Németország és és jó, hogy Magyarország benne van Németország 20 legfontosabb partnere között.  A német befektetések, a munkahelyteremtés, a technológia, a piacszerzés tekintetében  nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország a válság közepette is a foglalkoztatásban és a gazdasági lehetőségekben is bővülni tudott - fogalmazott a tárca közleménye.

A nemzetgazdasági miniszter és a BDI elnöke egyeztetett az EU növekedési lehetőségeiről, perspektíváiról ezen belül is a német-magyar gazdasági kapcsolatokról. Tárgyaltak arról is, hogy a magyar újraiparosítási programban milyen szerepe lehet a német beruházóknak.

Az NGM közleménye szerint Ulrich Grillo kiemelte, hogy a befektetőknek a kiszámíthatóság és  kölcsönös bizalom a legfontosabb. Magyarországon minden feltétel adott ahhoz, hogy a német iparkamara bátorítsa a német befektetőket. Mindkét fél egyetértett abban, hogy a tradicionális szektorok mellett a szolgáltatási szektorok támogatása és bővítése kiemelten fontos feladat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG