2p

A gyermekvállalás menti meg a világot - hangoztatta Novák Katalin a Brigham Young University, az Egyesült Államok egyik vezető egyetemének diákjai előtt tartott előadásában kedden az Utah állambeli Provo városban.

A 35 ezer diákot oktató egyházi fenntartású felsőoktatási magánintézményben tartott előadását az államfő azzal kezdte, hogy annak a generációnak a tagjaival szeretett volna találkozni, akik képesek változást hozni a világban. Novák Katalin beszélt a Nyugaton tapasztalt "demográfiai jégkorszakról", és rámutatott arra, hogy Európában egyetlen ország népesedési mutatója sem éri el a népesség fenntartásához szükséges mértéket.

Magyarország nehéz történelemmel a háta mögött lépett annak érdekében, hogy megküzdjön ezzel a helyzettel - hangsúlyozta az államfő, és felvázolta a magyar kormány által az elmúlt évtizedben a gyermekvállalás ösztönzésére tett családpolitikai intézkedéseket, amelyek eredményeként a házasságkötések száma egy évtized alatt megduplázódott, míg a terhesség-megszakításoké megfeleződött.

Novák Katalin megosztotta saját tapasztalatait az amerikai egyetem hallgatóival, és úgy fogalmazott, nem éri meg lemondani a családi életről és a gyermekvállalásról a karrier érdekében. Arra biztatta a fiatalokat, hogy "ne féljenek gyermeket vállalni". Az előadás után a diákok kérdezhették az államfőt, aki az ukrajnai háborúra vonatkozó kérdésre úgy reagált, hogy Magyarország számára, Ukrajna közvetlen szomszédjaként, a legfontosabb a béke, míg azok, akik a konfliktustól földrajzi értelemben távol élnek, nem értik meg ilyen mértékben a helyzetet.

Traccsparti. Fotó: Facebook/Novák Katalin
Traccsparti. Fotó: Facebook/Novák Katalin

Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnában élő magyar nemzetiségűek is életüket veszítik a háborúban. Hozzátette, hogy a békefolyamatban az Egyesült Államok szerepvállalása elkerülhetetlen, és nagyon fontos szerepe van, ezért ha az amerikai elnök a béke pártján van, akkor sokkal nagyobb az esély azt megteremteni Ukrajnában.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
Makro / Külgazdaság Óriási uniós pályázati keret nyílt meg, okosmérőket is lehet igényelni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:51
Okosmérők telepítését segíti az egyik újonnan megnyílt európai uniós pályázat, az energetikai fejlesztésekre összesen 500 milliárd forint a keret.
Makro / Külgazdaság Vagyonadó, kriptoszabályozás, kamatstop: órákon belül bejelenthetik a részleteket
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:52
A szerdai kormányülésen fontos döntéseket hoztak, ezek részleteit 11 órától ismertetik. Az uniós források felhasználásáról is döntés született.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Virág Barnabás volt MNB-alelnöktől – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:49
A Varga Mihály jelenlegi jegybankelnöki tanácsadójával való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG