1p
Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje egy kampányrendezvényen kijelentette: a kirúzsozott disznó is csak egy disznó
Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje egy keddi kampányrendezvényen kijelentette: a kirúzsozott disznó is csak egy disznó. Szavait a felháborodott republikánusok szerint nem lehet másként érteni, mint alelnökjelöltjükre, Sarah Palinra, illetve annak elhíresült rúzsos hasonlatára tett utalást. Robert Gibbs, Obama főtanácsadója sietett közölni, hogy a demokrata szenátor nem Palinra gondolt.

Barack Obama egy nagygyűlésen arról igyekezett meggyőzni hallgatóságát, hogy a John McCain republikánus elnökjelölt által ígért változás üres szó. "Ez nem változás (...) tudják, kirúzsozhatnak egy disznót, az csak disznó marad" - mondta, majd olyan hasonlattal is élt, hogy "egy régi halat be lehet csavarni egy változás feliratú papírdarabba, annak nyolc év után úgy is bűze lesz". A rúzsos disznó említése tapsot váltott ki a tömegben, amelynek nagy része bizonyosan Sarah Palinra gondolt. Az alaszkai kormányzónő nagy sikerű bemutatkozó beszédében a párt múlt heti konvencióján megjegyezte, hogy kemény küzdelemre számít, önmagát pedig tréfásan olyan "jéghoki anyuként" jellemezte, akit csak a rúzs különböztet meg egy pitbulltól.

A rúzs az utóbbi napok amerikai közbeszédében visszatérő téma lett, egyes politikai megfigyelők úgy fogalmaznak, hogy az amerikai elnökválasztás konvenciók előtti időszakát a rúzs - közvetve Sarah Palin színre lépése - különbözteti meg az új korszaktól.

Obama szokatlan hasonlata a republikánus jelöltekkel szembeni személyes támadások erősödését jelzi. Rúzsos hasonlattal élt egy másik demokrata politikus is: Russ Carnahan kongresszusi képviselő egy rendezvényen Joe Biden alelnökjelöltet bemutatva megkérdőjelezte Palin eddigi eredményeit, amelyeket szerinte "még egy halom rúzzsal sem lehet feljavítani".

"Elegünk van a régi dolgokból, ideje valódi változást vinni Washingtonba" - hangoztatta demokrata híveinek Obama, aki Palin megjelenése óta háttérbe szorult, vesztett lendületéből, és igyekszik visszaszerezni a McCain által ellopott változás jelszavát. John McCain stábja Obama rúzsos hasonlata után azonnal telefonos konferenciát tartott, amelyen bocsánatkérést követeltek az illinois-i szenátortól, amiért disznónak nevezte Sarah Palint. Erre válaszul közölte Robert Gibbs, Obama főtanácsadója, hogy a demokrata elnökjelölt nem Palinra célzott.

Phelpsnél még Obama és McCain is izgatóbb
A szenzációs Palin ellen küldik Clintont
Obama hírszerzési információkhoz jutott
Vakon bízhatnak Palinben az amerikaiak?
Obama: visszahozom az amerikai álmot!

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG