2p
Szijjártó elmagyarázta, miért jó az oroszokkal jóban lenni.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Alekszej Miller, a Gazprom ügyvezető igazgatója (b4) (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Az Oroszországgal való együttműködés nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdeke is Magyarországnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában.

(Délután Orbán Viktor miniszterelnök találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Ennek hátteréről ebben a jegyzetben részletesebben is foglalkoztunk.)

Beszólt Amerikának és Nyugat-Európának

Szijjártó szerint a magyar energiaellátás egy döntő része Oroszországból származik, és "mi nem vagyunk abban a helyzetben, mint mások egy óceánnal odébb és néhány százezer kilométerrel nagyobb területről, hogy azt hirdessük, nem kell beszélni az oroszokkal".

"Mi Közép-Európában pontosan tudjuk, hogy a párbeszédnek helye van, a párbeszédre szükség van, mert csak így lehet egy kölcsönös bizalmon alapuló együttműködést kialakítani" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Miben állapodtak meg?

A miniszter szerint körvonalazódik az az együttműködési-fejlesztési megállapodás, amely Magyarország gazdasági érdekeit a legjobban szolgálni tudja, így kézzelfogható közelségbe került egy harmadik repülőjárat megindítása Magyarország és Oroszország - Budapest és Kazany.

Tárgyalások zajlanak továbbá Magyarország szerepének jelentős növeléséről a moszkvai központú Nemzetközi Beruházási Bankban, amely már most is 70 millió eurónyi magyarországi projektet forgalmaz.

Sajtóinformáció szerint a mai Orbán-Putyin találkozón szóba kerülhet a 3-as metró felújított szerelvényei után fizetendő kötbér kérdése is.

A Gazprommal született megállapodás szerint 2020-ra is megkezdik a tárgyalásokat a magyarországi gázellátásról. A magyar fél a vásárolandó gáz mennyiségét mintegy 4,1 milliárd köbméterre tervezi.

Arról is megegyeztek, hogy a Mol folytathatja kitermelési tevékenységét Oroszországban.

A nehézipari együttműködés folytatásáról szintén megállapodtak a magyar hajóipar újjáépítése és a magyar helikoptergyártási és -összeszerelési ipar fejlesztése érdekében.

Döntés született arról, hogy a Fővárosi Vízművek lehetőséget kap az orosz piacon magas hozzáadott értékű vízipari munkák elvégzésére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG