3p

A magyar szabadságszerető nép, 1848 forradalmi lelkülete ezért talált otthonra olyan gyorsan minden magyar szívében - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára helyi idő szerint szombaton Kanadában, Calgaryban, a magyar közösség március 15-i ünnepségén.

Potápi Árpád János hangsúlyozta, hogy a magyarság lelke abban a szabadságban gyökerezik, amelyet Szent István óta óhajt minden nemzedék. Felhívta a figyelmet arra, hogy ugyanakkor ma Erdélyben és Kárpátalján is csorbul a magyarok szabadsága. A szabadság csorbulásáról van szó, amikor ellehetetlenül az anyanyelvi oktatás, és akkor is, amikor a nemzeti jelképek használatát korlátozzák - mutatott rá.

Kiemelte, hogy "különösen a kárpátaljai magyarság van ma veszélyben és életveszélyben, mert olyan háborúba viszik el a magyarokat, ami nem a mi háborúnk".

"Elítéljük Oroszország katonai agresszióját, de az Ukrajna területi integritása és szuverenitása ellen indított támadás nem lehet indok arra, hogy a magyar nemzeti kisebbség jogait csorbítsák" - fogalmazott. Hozzátette, hogy Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját indította el Ukrajna megsegítésére, de közben nem mond le a Kárpátalján élő őshonos nemzetrészéről.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta, "ma első és legfontosabb álmunk a béke". 2010 előtt álom volt a magyarság egysége is, ma pedig elmondható, hogy a magyarság egységes - fűzte hozzá. Az elmúlt évek legfontosabb eredményének nevezte, hogy a nemzeti összetartozás érzését sikerült megerősíteni mindenhol a világon, ahol magyar emberek élnek. "Tesszük ezt azért, mert valljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért" - fogalmazott.

Felidézte, hogy a magyarság történelmének legkiemelkedőbb pillanataiban élte meg ezt az összetartozást, ilyen meghatározó pillanat, ilyen esztendő volt 1848 és 1956, valamint bizonyos szempontból ilyen volt 2010 is, amely egy új időszámítás kezdetét jelentette a nemzetpolitikában.

Potápi Árpád János az ünnepségen és táncbemutatón köszönetet mondott a Kanadai Magyar Kulturális Tanácsnak, amiért összefogott a kárpátaljai magyarokért, és csatlakozott a segítségnyújtáshoz. Emellett köszönetét fejezte ki azért a szerteágazó munkáért, aminek révén a kanadai magyarság a magyar diaszpóra egyik legaktívabb közösségeként működik.

Calgaryban a március 15-i megemlékezés keretében szombaton mutatták be a Nemzeti Összetartozás Táncegyüttes táncjátékát, amelyet a Nemzeti összetartozás éve alkalmából állítottak össze, és amelyet Kanada legjobb magyar néptáncosai adnak elő.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG