3p
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Budapest a megfelelő város, megfelelő koncepcióval, a megfelelő időben ahhoz, hogy 2024-ben házigazdája legyen a nyári olimpiának. Orbán szerint az egész főváros egy nagy olimpia parkként funkcionálna, egy hatalmas sportfesztivál lenne itt. A rendezésért egyébként Los Angeles, Párizs és Róma is verseng Budapest mellett.

Budapesti sportfesztivál

A miniszterelnök kifejtette, Budapest azért a megfelelő város, mert az olimpiai rendezéssel járó fejlesztések - mint például az új utak, vasútvonalak, vagy zöld területek, kulturális és sportlétesítmények építése - által igazi 21. századi körülmények fogadnák a szurkolókat. Mint azt elmondta, két zónában 27 versenyhelyszín várná a szurkolókat, amelyek a belvárostól maximum hat kilométerre helyezkednek el. Hangsúlyozta, a magyar lakosság kilencven százalékának nagyjából 90 perc alatt elérhető lesz minden versenyhelyszín. A tervek szerint az egész főváros egy nagy olimpia parkként funkcionálna, ezáltal pedig az egész olimpia egy hatalmas sportfesztivál lenne.

Orbán Viktor a megfelelő koncepcióról szólva elmondta, a budapesti rendezés az ötkarikás mozgalomnak is egy új alapot adna, hiszen ez lehetne az első igazi közép-európai olimpia, ráadásul, ha egy közepes méretű város közepes költségvetéssel rendezhetne, akkor a hasonló méretű városok is reménykedhetnének a jövőben. A miniszterelnök kifejtette, jó időben is kapná Budapest a lehetőséget, hiszen alig három évtizede lesz annak, hogy az ország megszabadult az önkényuralomtól.

Népszerűek a magyarok

Az eseményen részt vett Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is, aki kiemelte: Magyarország ugyan népességét tekintve kicsi, de a sportban, illetve annak menedzselésében óriás. A NOB első embere külön gratulált Gyurta Dánielnek, akit beválasztottak a szervezet sportoló bizottságába. Hangsúlyozta, az is a magyar sport erejét és népszerűségét mutatja, hogy a Londonban 200 méter mellen olimpiai bajnok úszóra közel tízszer annyian szavaztak (1469), mint ahány magyar sportoló (160) részt vesz a játékokon.

Thomas Bach az ünnepségen - melyen számos NOB-tag is részt vett - gratulált a 2024-es magyar pályázat prezentációjához, s hozzátette, a magyarok megértették, hogy miről is szól a gazdaságos rendezést előtérbe helyező Agenda 2020 program. A beszéd végén Thomas Bach a hivatalos riói olimpiai fáklyát ajándékozta Orbán Viktornak.

Budapest mellett Los Angeles, Párizs és Róma verseng a 2024-es rendezésért, a NOB 2017 szeptemberében dönt a helyszínről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG