5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A miniszterelnök biztosított mindenkit, hogy anyagi gátja nem lesz a vírus hazai védekezésének.  

Fotó: depositphotos.com

Tegnap jelentették be, hogy Magyarországon is megjelent a koronavírus, a sokkot követő első, mai tájékoztatót pedig maga Orbán Viktor miniszterelnök tartotta, népes küldöttség kíséretében. Mint mondta, a kedd esti információk értelmében két, hazánkban tanuló iráni egyetemistánál diagnosztizálták az első fertőzéseket. Továbbra is láztalanok, enyhe tüneteik vannak.

Tegnap este óta egyébként Szlovéniában és Boszniában is megjelent a vírus, tehát komolyodik a helyzet. Ezentúl, - amíg a helyzet megkívánja -, minden délben lesz Operatív Törzs-ülés - hangzott el.

Az eddigi ismeretek szerint továbbra is két fertőzött van, 24 főt karanténban izoláltak, és 230 akkreditált mintavétel történt eddig. Világszerte pedig 3268 elhunytról, 95 748 fertőzöttről és 53 418 gyógyultról van ismeretünk. A miniszterelnök leszögezte, hogy naponta ismertetni fogják a hazai és a nemzetközi helyzetet.

Mivel nálunk még nem alakult ki góc, ezért az egyedi helyzetekre összpontosítunk. Célunk, hogy ne legyen csoportos megbetegedés. Ugyanakkor tudjuk, az emberek biztonságérzete meggyengült, ami csak akkor áll helyre, ha végre lesz vakcina a betegség megfékezésre.

Elmondása szerint továbbra is kétféle veszélyről lehet beszélni, az egyik népegészségügyi, a másik gazdasági. Az Operatív Törzs (melynek tagjai felsorakoztak a miniszterelnök mögött a tájékoztató alatt) az emberéletekkel foglalkozik, mert ebben a helyzetben ez az elsődleges. Mindez hatékony védekezést kíván, nem csak a kormánytól, de mindenki részétől - fejtette ki a miniszterelnök.

Mint elhangzott, a kormány biztosítja a védekezéshez szükséges forrásokat, anyagi gátja nem lesz a vírus elleni védelemnek. A politikai pártoktól önmérsékletet kér, illetve együttműködést Magyarország polgáraitól, még ha kényelmetlenséggel is jár a védekezés.

Most a józan ész diktálja a szabályokat. A megelőzési szakaszban már számos intézkedést megtettünk, de újabbnál újabb döntéseket fogunk hozni. Ugyanakkor két dologban látok veszélyt: ha bagatellizálják a betegséget, vagy ha pánikot keltenek.

Ezek után bemutatta az Operatív Törzs munkatársait. Vezetőjük Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes (kivételesen nem belügyminiszeri pozícióban), Kásler Miklós, az EMMI minisztere, Müller Cecília az országos tisztifőorvos, Gondos Miklós, az ÁEEK főigazgatója, Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat vezetője, Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház vezetője, Dr. Balogh János országos rendőrfőkapitány, György István közigazgatási államtitkár.

Orbán Viktor arra is kitért, hogyan vélekednek jelenleg a március 15-i központi ünnepség megrendezésének esélyeiről. A nemzeti ünnep előtt folyamatosan monitorozzák a helyzetet, s legkésőbb keddig eldöntik, hogy megtartják-e vagy sem.  A szomszédos és a távolabbi országok gyakorlatait és tapasztalatait összegezve egyelőre a rendezvények szervezőire bízzák az események megtartását, de ha súlyosbodik a helyzet, fenntartják a jogot, hogy tiltásokhoz folyamodhatnak.

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy semmivel sem tartja rosszabbnak a magyar vírus-kommunikációt a csehországinál (ahol 10 óra alatt sikerült kontaktvizsgálatokat végezni), sőt a V4 országaival összevetve úgy látja, nincs eltérés a szomszédos országok gyakorlatához képest. A gazdasági növekedés döccenőire vonatkozóan elmondta, a nyersanyag- ellátás valóban akadozik főleg Kína felől, s nincs kizárva, hogy szükség lehet majd intézkedésre a gazdasági növekedés érdekében.

Arra vonatkozólag, hogy a költségvetési hiányt fel tudja-e tornázni a koronavírus járvány, azt mondta, ugyan a háttérben már folynak szakértői felmérések és kalkulációk, de ők most minden erejüket az emberi életekre fókuszálják, amire dedikált források állnak rendelkezésre. A Népszava kérdésére, melyben nem a járványról, hanem a kórházak adósságáról faggatták a miniszterelnököt, úgy reagált, hogy most a védekezés az elsődleges, ezért, ha kell, újabb és újabb kórházakat vonnak majd be a járványhelyzet kezelésébe, ha szükséges. Ezek egy része üresen áll, más részük működő intézmények. Arra az újságírói kérdésre, hogy előfordulhat-e, hogy egyes fontos információkat visszatartanának, kijelentette, hogy nem tudja elképzelni ezt a helyzetet, de ha ilyen előállna, akkor is tájékoztatja a közvéleményt.

Kásler Miklós a tájékoztatón hozzátette, hogy ha esetleg pánikra kerülne sor, akkor csekély a kormány lehetősége annak megfékezésére. Amit maximálisan meg tudnak tenni, az a széles körű tájékoztatás. Szintén kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy ha berobbanna a járvány Magyarországon, meggyőződése, hogy van elég orvos és ápoló az egészségügyi intézményekben, ugyanakkor az egri kórházban megfigyelt háromtagú családdal kapcsolatban nem adott információt.

Ha kérdése van a koronavírussal kapcsolatban, hívja a Nemzeti Népegészségügyi Központot a 06-80-277-455-ös és a 06-80-277-456-os számon. Az információs vonal a hét minden napján 24 órában elérhető, mobil- és vezetékes telefonról is tárcsázható. A vonalakon szakemberek adnak információt az új koronavírusról. A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív Törzs e-mailes elérhetősége: koronavirus@.gov.hu.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG