3p
Kevés konkrétumot hallottunk a mai Cameron-Orbán találkozó sajtótájékoztatóján: Orbán védeni akarja a kint dolgozó magyarok érdekeit, de úgy tűnik, hogy nem csak a magyarok, hanem a V4-ek szócsöve is. Cameron nyitott a tárgyalásra, van út arra, hogy ne csak a szociális ellátórendszer élősködőinek nézzenek minket.
A brit és a magyar miniszterelnök találkozója. Kép forrása: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Nem volt nagy meglepetés, David Cameron brit miniszterelnök és Orbán Viktor mai budapesti tárgyalásának középpontjában a kint dolgozó magyarok, Nagy-Britannia EU-ban maradásának feltételei és menekültek voltak a legfontosabb témák. Cameron éppen most turnézza végig Európát, hogy támogatókat szerezzen az EU-val szembeni követeléseihez, Orbán Viktor személyében pedig nagyszerű társra találhat ebben, persze csak akkor, ha cserébe kiáll a magyar követelés mellett, azaz hogy Brüsszel dolgozzon ki alternatívát a menekültkvóta helyett.

Orbán azért is van most jó pozícióban, mert kvázi rajta keresztül tárgyalhat Cameron a visegrádi országokkal, ezt alátámasztja, hogy tegnap Orbán a lengyel vezetéssel tárgyalt, ahol egyeztették a britekkel kapcsolatos álláspontokat, illetve az is, hogy Orbán végig úgy beszélt a sajtótájékoztatón, mint aki a visegrádiak nevében tárgyal.

Gazdaságilag fontos befektető az Egyesült Királyság Magyarországban, az ötödik legnagyobb befektető - nyitott a magyar miniszterelnök. Az igazán komoly témák viszont nemzetköziek Orbán szerint: "Kiemelem a könnyűket, a nehezeket meghagyom a vendégünknek": a szíriai konfliktus kapcsán megvitatták, hogy a béke jelenti a legjobb megoldást, a magyarok kisebb egységekkel részt vesznek részt a cél érdekében.

Orbán elmondta, Cameron négy pontjában egyetértenek: legyen egyenlő elbánás az eurózónán kívüli tagországokkal szemben is és legyen lazább az országok közti együttműködés. Orbán arra törekszik, hogy ne csak Magyarország, hanem a V4-ek érdekei is képviselve legyenek az Európai Tanács februári ülésén, illetve akkor, amikor a britekkel tárgyalnak.

David Cameron fiatalkori magyar emlékeivel nyitott - biztos nem bulizott úgy, mint mások Ibizán. Elmondta, olyan Európát szeretne, ahol működnek a nemzetállamok és a szubszidiaritás. Nem kell még szorosabb unió, de nem akar elvetni bizonyos vívmányokat, mint például az egységes piac.

A legfontosabb téma a sajtótájékoztatón azonban mégis a britek ellátórendszerét érintette: jelenleg azonnali támogatást kapnak azok, akik munka reményében vándorolnak ki a szigetországba, köztük rengeteg magyar is. A brit kormány terve most az, hogy az azonnali kifizetést megszüntetik és négy éves várakozási időt szabnak ki az első támogatásig. Orbán Viktor a sajtótájékoztatón arra kérte David Cameront, hogy vegye figyelembe: a szigetországban dolgozó magyarok becsületesek. Orbán szerint a magyarok több pénzt fizetnek be, mint amennyit kivesznek a jóléti rendszerből. Azt akarja, hogy a magyarokat ne nézzék migránsnak Nagy-Britanniában, ahogy a többi visegrádi ország munkavállalóját se.

Cameron szerint van mód arra, hogy kidolgozzanak egy minden fél számára előnyös megállapodást, nem veti el például a 4 év lecsökkentését se, nyitott az új megközelítésekre - válaszolt újságírói kérdésre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG