2p
Budapesten járt Stephen K. Bannon a Századvég konferenciáján.
Steve Bannon, Donald Trump korábbi kampánymenedzsere és stratégiai főtanácsadója távozik a képviselőház hírszerzési bizottsága előtti meghallgatásáról. Fotó: EPA / Shawn Thew

A jelenlegi elnök korábbi kampányfőnöke és vezető stratégája „Trump „Amerika az első” politikája és hatása Közép-Európára” című előadásában elmondta, hogy korunk alapvető kérdése, hogy van-e bátorságunk megvédeni a civilizációnkat azoktól, akik elpusztítanák.

A magyar nép erre választ adott, amikor a választáson elsöprő többséggel újra hivatalba juttatta Orbán Viktor miniszterelnököt - mondta.

Manapság nem is politikai ellenzék működik, hanem a médiaellenzék. Egyesek a liberális demokráciát csak addig tartották jónak, amíg ők nyerték a választásokat. Amikor elkezdtek kikapni, autoriter, „minidiktátor” lett rajtuk kívül mindenki - fogalmazott Stephen K. Bannon.

Így nyerhetett Trump

Bár az emberek szerették Barack Obama elnököt, nem gondolták, hogy el tudja hozni azt a változást, amelyre az országnak szüksége van. Az amerikaiak háromnegyede úgy gondolta, hogy az Egyesült Államok hanyatlik, a dolgozók nem támogatták a demokratákat, csak az elit - mondta.

Az alsó középosztálybeliek egy olyan vezető mögé akartak beállni, aki visszahozza Amerika régi fényét, újra naggyá teszi az országot. Erre épített Donald Trump a korábbi kampányfőnöke tanácsára.

A pénzügyi válság terheit a munkások viselték, az ő adójukból segítették ki a bankokat - mondta Stephen K. Bannon. Úgy fogalmazott, hogy az elit a lehető legkapzsibb csoport, amely gyűlöli, semmirekellőnek tartja a dolgozókat.

Donald Trumpból még mindig csúfot űznek, nem ismerték be a vereségüket. Kitalálták, hogy Oroszország áll az eredmény mögött, pedig ez még viccnek is túlzás - mondta a korábbi kampányfőnök.

Stephen K. Bannon arról is beszélt, hogy Orbán Viktor ugyanazt indítja be az emberekben, mint Donald Trump, és lehetőséget kapott arra, hogy bizonyítson.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG