2p
A miniszterelnök szerint nem marad európai kereteken belül a migráció problémája.
Orbán Viktor kormányfő beszél (j), mellette Mateusz Morawiecki lengyel (b2), Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnök (j3) és Robert Fico szlovák kormányfő (j2), valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mint moderátor (b) a visegrádi országok (V4) kormányfői panelbeszélgetésén (Fotó forrása: MTI Fotó, Koszticsák Szilárd)

Jól látható, hogy a vita az európai színtérről a világszíntérre helyeződik, és erre is választ kell adnia Európának - mondta Orbán Viktor a visegrádi országok kormányfőinek találkozóján.

Jó dolog a migráció

Szerinte Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár már 2004-ben arról beszélt, hogy a migráció megoldás, és nem probléma, felvázolta, mit kell tennie Európának, azt mondta, csatornákat kell nyitni bevándorlásnak.  2015-ben jött a dilemma, hogy akarunk-e arra az útra lépni, mint a nyugat-európai országok, amelyek megfogadták Kofi Annan tanácsát. A mostani ENSZ-főtitkár a napokban szintén azt jelentette ki, hogy a migráció jó dolog, és a világszervezet szerepet vállal egy megállapodás kidolgozásában, hogy világszerte szétoszthatók legyenek a migránsok.

Nem akarjuk

A kormányfő azt mondta: "mi segítünk annak, akinek kell, de nem fogadunk be migránsokat, nem akarunk bevándorlóországgá lenni."

Mint mondta, fontos, hogy a visegrádi partnerek elmondják, hogyan gondolkodik az országuk, mert jól látszik, hogy "nem vagyunk egyedül", és a Magyarország által képviselt gondolkodás nem kivételes, hanem normális, a józan ész által vezérelt gondolkodás.

Orbán elárulta, hogy került több mint ezer menekült Magyarországra >>>

Mire készül az ENSZ?

Orbán Viktor szerint az ENSZ-ben veszélyes dolgok vannak készülőben, a tervezett világ-megállapodásban benne van például, hogy enyhíteni kell az illegális határátlépés büntetését, az NGO-knak kiemelt szerepet kell adni a bevándorlás kezelésében, és minden országnak be kell fogadni migránsokat.

Mindezt mi nem támogatjuk - mondta Orbán.

Fogunk mi még könyörögni az EU-nál, hogy vegyen át tőlünk menekülteket

Az EU-biztos a minap elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kelet-európai EU-tagok nem fogadnak be menekülteket, és figyelmeztette őket: lehetnek még nagy menekülthullám célpontjai. Részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG