2p
A kormány tárgyal külföldi kézben lévő bankok megvásárlásáról - mondta a miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.

A bankrendszerrel kapcsolatos átalakításokról Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a jelenlegi 50 százalék körüli tulajdonosi arány növelése a cél, 60 százalék fölé. Azt nem akarta megerősíteni, hogy a Budapest Bank megvásárlására készülnének. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bár "meg kell vásárolni néhány bankot", utána ezeket elérhetővé kell tenni magyar tulajdonosoknak.

Elmondta, nem az állam akar hosszú távon tulajdonos lenni a bankokban, az a cél, hogy a most megvásárolt pénzintézeteket később, valamilyen meghatározott módon magyar kézbe adják. Itt a tőzsdei értékesítést nevezte meg az egyik lehetséges opciónak a miniszterelnök.

Vasárnapi zárva tartás: volnának mellette érvek

A miniszterelnök beszélt a boltok vasárnap nyitva tartásáról is. Ezzel kapcsolatban azt mondta, még nincs kormányzati álláspont, a kérdést gazdasági kérdésnek tekinti, de nem akarnak az emberek helyett, hogy mit csináljanak.  „Volnának érvek a vasárnapi zárva tartás mellett” – mondta Orbán.

A miniszterelnök szerint Ausztriában és Németországban is a magyarországi  javaslathoz hasonló szabályozást alkalmaznak.  Ugyanakkor nem hiszi, nem hiszi, hogy komoly munkaerő elbocsátásokkal járna a vasárnapi boltbezárás, „az emberek nem mennének kevesebbszer boltba” – véli Orbán.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG