3p
Több tízezren tüntettek a macedón kormány ellen Szkopjéban, a legnagyobb jobboldali ellenzéki párt támogatói az ország nevének megváltoztatása ellen, illetve előrehozott választások kiírása mellett álltak ki.
EPA/GEORGI LICOVSKI

Ahogy arról korábban részletesebben is írtunk, Görögország és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság régóta húzódik egy névvita, amely miatt Macedónia euroatlanti integrációja is jelentősen csúszik

A macedón sajtó beszámolói szerint a légi felvételek alapján megállapítható, hogy mintegy 50-60 ezren gyűltek össze szombaton a szkopjei kormány épülete előtt.

Névváltoztatás kell az integrációhoz?

A Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) szimpatizánsai szerint Zoran Zaev szociáldemokrata miniszterelnök nem tartotta be az egy évvel ezelőtti kormányalakításkor tett ígéreteit, és nem javított az ország gazdasági helyzetén, illetve nem gyorsította fel Macedónia euroatlanti integrációját. Ez utóbbinak feltétele a Görögországgal 27 éve fennálló névvita rendezése.

Zoran Zaev hajlandó lenne megváltoztatni Macedónia nevét azért, hogy Görögország ne gátolja tovább az európai uniós és a NATO-csatlakozási tárgyalásokat, ám a jobboldal szerint elfogadhatatlan az ország nevének megváltoztatása.

Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélik, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoznak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját.

Orbán támogatja a tüntetéseket

Hrisztijan Mickoszki, a VMRO-DPMNE elnöke a tömeghez szólva előrehozott parlamenti választások kiírását követelte jövő tavaszra, addig pedig ügyvezető kormány kinevezését javasolta. Szerinte a jelenlegi miniszterelnök helyrehozhatatlan károkat okoz az országnak. Leszögezte, pártja határozottan tiltakozik az ország nevének és az alkotmánynak a megváltoztatása ellen.

A Macedónia győzni fog mottót hordozó tiltakozó rendezvényen levetítették Orbán Viktor videoüzenetét is. A magyar miniszterelnök támogatásáról biztosította a VMRO-DPMNE-t és Hrisztijan Mickoszki pártelnököt.

Orbán szerint a VMRO-DPMNE vezetésének megvolt a bátorsága, a bölcsessége és az ereje ahhoz, hogy megvédje a macedónokat, a magyarokat, és ezáltal az európaiakat, és ezt soha nem szabad elfelejteni. Azok a vezetők, akik szeretik az országukat, tapasztaltak, és nem omlanak össze a külső erők nyomása alatt. Meggyőződésem, hogy (Hrisztijan) Mickoszki visszavezeti Macedóniát a fejlődés útjára, és visszaadja a jövőbe vetett hitet.

A korrupt, bukott ex-kormányt támogatja Orbán?

A VMRO-DPMNE tíz éven át vezette a macedón kormányt, kormányzása utolsó két évében belpolitikai válság volt a nyugat-balkáni országban, amelynek a szociáldemokrata kormány felállása vetett véget tavaly májusban.

A Privátbankár.hu korábbi cikkében Káncz Csaba külpolitikai szakértőnk arról írt, hogy magyar kormánypárti médiacégekhez köthető befektetők jelentek meg a korábbi, velejéig korrupt macedón miniszterelnököt támogató macedóniai médiavállalatokban. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG