4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában ismertette a kormányfő a nyitás következő szakaszát. 

Péntek reggelre elértük a 3,5 millió oltottat, egészen pontosan 3 508 846-an kaptak oltást, jövő héten szerda-csütörtök magasságában pedig a 4 millió is meglehet Orbán Viktor szerint.

Vagyis szombat reggelről kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, 

"rám is vár egy korsó sör a teraszomon" - tette hozzá a miniszterelnök. 

Mivel a teraszok este fél 10-ig lehetnek nyitva, és az emberek nagyon feldobottak, vidámak lesznek, hogy biztonsággal haza lehessen érni, a kijárási korlátozás kezdetét este 11 órára kellett kitolni - ismételte meg a korábbi bejelentést. 

Ugyan ez egy jelentős mérföldkő, Orbán már sokkal inkább a következőn, a 4 millióson gondolkozik. Ekkor ugyanis a nyitás újabb szakasza következik majd, melyek lépéseit ismertette a rádióinterjújában.

Vagyis 4 millió oltottnál azok számára számos szolgáltatás megnyílik majd, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal: 

  • látogathatók lesznek a színházak,
  • a tánc és zeneművészeti események,
  • a cirkuszok,
  • mozik,
  • edző- és fitnesstermek,
  • sportesemények,
  • uszodák,
  • közfürdők,
  • jégpályák,
  • állatkertek, vadasparkok, kalandparkok,
  • múzeumok,
  • játszóházak, 
  • kinyithatnak a szállodák és az éttermek belső helyiségei is azoknak, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. 

A héten kinyitottak az iskolák is, melyek tapasztalatairól Maruzsa Zoltán államtitkár számolt be az Operatív Törzs reggeli ülésén. Ez alapján 

"a vártnál zökkenőmentesebben mentek a dolgok. A gyerekeket messze 50 százalék fölötti arányban engedték vissza az iskolákba a szülők és várhatóan ez az arány folyamatosan emelkedni fog a jövő héten is." - számolt be a tájékoztatásról Orbán Viktor. 

Május közepe fordulópont lehet

Valamikor május közepén állhat elő az a helyzet, hogy a regisztráltak és a beoltottak száma összeér majd. Ekkor kerül sor arra, hogy a világ bármely pontján élő magyar állampolgárságú személy eljöhet és felveheti az oltást, mondta a kormányfő. 

Rajtuk kívül a 16-18 év közöttiek oltása is elkezdődik majd. Számukra Pfizer-vakcinák elkülönítését kérte Orbán Viktor, mivel azzal biztonságosan lehet oltani ezt a korosztályt is. Az oltásuk rendjéről majd később születik döntés, ahogy még azt is vizsgálják, hogy a fiatalabbakat lehet-e oltani. 

Itt megjegyezte azt is, hogy ha a szülők a színházba, moziba vinnék magukkal kiskorú gyermeküket is, az nem jelent számára majd kockázatot, hiszen itt csak védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek lehetnek. 

A halálozási statisztikákról...

A minap a lakosságarányos elhalálozási statisztika alapján világelső lett Magyarország, melyről szintén megkérdezték Orbán Viktor véleményét. Véleménye szerint ebből nem kellene politikai vitákat csinálni, lehet, hogy ilyet ki lehet mutatni a statisztikákban, de itt szomorú dolgokról van szó. Minden elhunyt valakinek az édesapja, férje, gyereke, barátja volt, így minden elhunyt személy fájó veszteség. 

"Beszélni kell erről, de több méltósággal."

Hozzátette: ő nem szívesen vesz részt ilyen témájú adok-kapokban, majd a hazai statisztikai rendszer "használhatatlanságára" utaló megjegyzést fogalmazott meg. 

Ő nem a magyar statisztikákra figyel, hanem van az Európai Uniónak egy olyan adatszolgáltatása, mely az utolsó Covid-mentes évhez képest mutatja az elhalálozások számát. Ez alapján Magyarország tartható pozícióban van, a jobban teljesítők közé tartozik.

"A magyar adatszolgáltatás olyan, hogy nem tesz különbséget aközött aki Coviddal és aki Covidban halt meg. Ha valaki heveny gyomorgyulladást kapott, meghalt és kiderült, hogy Covidos, akkor annak semmi köze egymáshoz, de Covid-halálozásnak számít. Az európai statisztika különbséget tesz, ezért én arra figyelek." - magyarázta a miniszterelnök. 

A költségvetésekről...

A parlament elé került a 2021-es költségvetést módosító javaslat és hamarosan a 2022-es évi büdzsé tervezete is bekerül az országgyűlés elé. Felvetődött a kérdés, nem kell-e majd ezt is módosítani. 

Orbán Viktor szerint nincs garancia arra, hogy egy-egy rendelettel nem kell majd módosítani a büdzsét, de a magyar jogrendszer kellően rugalmas és ilyenre lehetőséget biztosít. 

A 2021-es büdzsé módosítása egyébként a gazdaság újraindítását célozta, és ennek jegyében készül a 2022-es költségvetés is. A kormányfő szerint ugyanis bár most még a kórházak állapotára, az egészségügyre, a halottak számára figyel, de ez már egyre kevésbé lesz fókuszban a jövőben a javuló járványhelyzetnek köszönhetően. Ehelyett egyre inkább a gazdaság újraindítására helyeződik majd a figyelem. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG