4p

Orbán Viktor kemény hangvételűen nyilatkozott a brüsszeli újságíróknak. 

Ha nem sikerül megállapodásra jutni a vitás kérdésekről a költségvetéssel és a mentőcsomaggal összefüggésben, az Hollandiának lesz köszönhető - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben vasárnap, a következő hétéves európai uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó gazdasági helyreállítási csomagról szóló uniós csúcstalálkozó harmadik munkanapját megelőzően.

A nyilatkozatról a miniszterelnök a Facebook-oldalán is közzétett egy videót, melynél egészen pontosan úgy fogalmazott: 

"Tegyük világossá: ha nem lesz megállapodás a költségvetés ügyében, az nem miattam, hanem a holland fickó miatt lesz."

Tegyük világossá: ha nem lesz megállapodás a költségvetés ügyében, az nem miattam, hanem a holland fickó miatt...

Közzétette: Orbán Viktor – 2020. július 19., vasárnap

A nemzetközi sajtónak nyilatkozva a kormányfő azt mondta, a hollandok egy olyan eszközt kívánnak bevezetni, amely ellenőrzi az uniós pénzek kifizetését és felhasználását, különösen a déli országok esetében. Aláhúzta: ez az eszköz teljesen új mechanizmus a jogállamisággal összefüggésben.

Kiemelte, a jogállamiság kérdése alapvetően fontos az Európai Unió szempontjából. Magyarország azt kérte, adjanak garanciát arra, hogy mihamarabb lezárják az ország ellen indított jogállamisági eljárást - tette hozzá.

Orbán Viktor azt is kijelentette: a megállapodás elfogadása elengedhetetlen, és akár a jövő hét folyamán is kész folytatni a tárgyalásokat azok sikere érdekében. A holland-magyar viszonyról közölte:

"Nem tudom, hogy mik szerepelnek Mark Rutte holland miniszterelnök személyes okai között, hogy gyűlöli Magyarországot és személy szerint engem, de végtelenül durván támadja az országot" - fogalmazott.

Felidézte: Rutte kifejezi, hogy véleménye szerint Magyarország nem tartja tiszteletben a jogállamiságot, ezért gazdasági büntetést kell alkalmazni. Ez elfogadhatatlan, ugyanis nincs döntés a jogállamiság magyaroroszági helyzetével összefüggésben - mutatott rá.

Orbán Viktor elmondta, a tanácskozáson elért jelentős előrehaladás annak köszönhető, hogy minden uniós tagországi vezető tisztában van a járvány miatt kialakult gazdasági helyzet és a várható következmények súlyosságával.

Orbán Viktor és Charles Michel könyökpuszija a brüsszeli EU-csúcs előtt 2020. július 17-én. (Fotó: Európai Tanács)
Orbán Viktor és Charles Michel könyökpuszija a brüsszeli EU-csúcs előtt 2020. július 17-én. (Fotó: Európai Tanács)

Kiemelte: tucatnyi helyett már csak négy sarkalatos kérdés megvitatása van hátra, ezért jó esély van a megállapodás elfogadására. A megvitatásra váró kérdések között említette a jogállamiságon túl a helyreállítási alap nagyságát, amelynek véleménye szerint megfelelő módon kell kezelnie a kialakult gazdasági válságot. Nyitott kérdés a csomagban szereplő vissza nem térítendő támogatások és hitelek aránya. Ezzel összefüggésben kiemelte, Hollandia olyan mechanizmus bevezetését szorgalmazza, amely jelentős befolyást biztosítana számára az uniós pénzek kifizetését illetően, főként a déli országok esetében. Hozzátette, Magyarország támogatja az olasz álláspontot, ugyanis azoknak az országoknak kell adni a pénzt, mégpedig mihamarabb, amelyeknek a legnagyobb és legsürgősebb szüksége van rá.

A támogatások és hitelek arányával összefüggésben kiemelte, ha a hasonló méretű és lakosságú, hasonló bevételekkel rendelkező országoknak jutó összegeket nézzük, akkor a Magyarországnak jutó rész esetében a különbség megalázó, sokmilliárd eurós. Ezt Magyarország tisztességtelennek tartja, de az európai egység érdekében hajlandó elfogadni egy ilyen megoldást is - mondta.

A tehetősebb országoknak az uniós befizetésekből járó visszatérítésről a magyar kormányfő azt közölte, noha ezt a privilégiumukat a gazdag országok meg akarják tartani, Nagy-Britannia uniós kilépését (Brexit) követően "ezt a mechanizmust meg kell szüntetni".

A civil szervezetekkel összefüggésben azt mondta, át kell gondolni uniós támogatásukat, ugyanis a kapott pénzből támadják a tagállamok kormányait. Ezért a csúcstalálkozón azt javasolta, hogy az ilyen szervezetek a politikai pártokhoz hasonló elbírálásban részesüljenek az uniós támogatásoknál. A javaslatot a tagállamok végül elvetették - tájékoztatott.

Orbán Viktor kijelentette: a Brüsszelben most tárgyalt megállapodás elfogadása elengedhetetlen, és akár a jövő hét folyamán is kész folytatni a tárgyalásokat azok sikere érdekében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG